Rendelési idő változás és helyettesítés a fogorvosi rendelésben
A mai naptól ideiglenesen változik Dr. Basista Titusz fogorvos rendelése, melyről az alábbiakban tájékoztat.
A mai naptól ideiglenesen változik Dr. Basista Titusz fogorvos rendelése, melyről az alábbiakban tájékoztat.
A Felsőzsolcán élők régi vágya teljesült azzal, hogy új aszfaltburkolatot kapott az Almáskert és a Kőrösi Csoma Sándor utca, valamint a Bolyai János és a Dózsa György utca melletti járda. A felújított út- és járdaszakaszokat hivatalosan, ünnepélyes keretek között, szalagátvágással adták át a város lakóinak.
Március 29-én 17 órától „1848. AZ ÉN SZEMEMMEL” című rajzkiállítás megnyitó és díjátadó ünnepség a Bárczay–kastélyban.
A Felsőzsolca Város Önkormányzata fenntartásában működő Felsőzsolcai Napközi Otthonos Óvoda a 2022/2023 nevelési évre történő óvodai beiratkozásra 2022. május 04-től – május 18-ig minden hétköznap 7.30-16.00 óráig biztosít lehetőséget az intézmény székhelyén (Park utca 3.) és telephelyén (Szent István utca 43.) egyaránt.
A hivatalos minősítést követően ma délelőtt jelképesen átadásra kerültek az óvoda új hintái. A rendhagyó szalagtépésben az óvodások is Szarka Tamás polgármester és Mag Zsolt Sándorné intézményvezető segítségére voltak.
Aktuális tudnivalók az országgyűlési választások kapcsán a mozgóurna igénylésének és az átjelentkezések szabályairól, valamint a népszavazásról.
A Voice & Brass 10 állomásos turnéja keretében minden érdeklődőt szeretettel vár koncertjére 2022. április 2-án, szombaton 18 órakor a Bárczay-kastélyba.
A 2022. évi országgyűlési képviselő választásra és országos népszavazásra történő választási felkészítő oktatás miatt 2022. március 21-én, hétfőn szünetel az ügyfélfogadás a Felsőzsolcai Polgármesteri Hivatalban – tájékoztat Dr. Bobkó Péter jegyző.
Az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága 2022. március 31-ig várja a felsőzsolcai lakosok jelentkezését.
Az Aluinvent Zrt. innovatív alumíniumhab termékek gyártásával foglalkozó csapatába keres szerelési-kivitelezési munka ellátására új kollégákat, azonnali munkakezdéssel, versenyképes fizetésért, szakmai előképzettség és tapasztalat nélkül is!