VÁLLALKOZÁSOK

Felsőzsolcai Vagyonkezelő és Fejlesztő Kft.

Ügyvezető: Molnárné Vantal Nikoletta

A Felsőzsolcai Vagyonkezelő és Fejlesztő Kft. aktívan részt vesz a településen megrendezésre kerülő eseményeken rendezvényszervezői feladatokat ellátva, igyekezve azokat még színvonalasabbá, színesebbé tenni.

Vagyonkezeléssel kapcsolatos tevékenysége révén részt vesz a különböző vagyonkezeléssel kapcsolatos döntések előkészítésében, szerződések véleményezésében és javaslatokat fogalmaz meg az önkormányzati vagyonkezelés hatékonyabbá tételére.


ZSOLCA TV

Társaságunk üzemelteti Felsőzsolca Város Televízióját, a ZSOLCA TV-t, amely az 1990-es évek közepe óta működik városunkban és 2019. február 1-től folyamatos digitális adásmódban üzemel.

A heti egy alkalommal jelentkező Közelkép című magazinműsorunk tájékoztatást nyújt a lakosság számára a városban történt rendezvényekről, fontos eseményekről, ezen felül közvetíti a város önkormányzatának Testületi üléseit. Adásidőn kívül a nap 24 órájában, a hét minden napján képújságot sugároz, amely szintén a lakosság informálását szolgálja.

A ZSOLCA TV a Vodafone Magyarország Zrt. felsőzsolcai és ongai kábelhálózatán digitális formában, a szolgáltató által biztosított mediabox 502-es programhelye mellett az interneten is elérhető.

 

Zsolcai Hírmondó

2011 óta társaságunk gondozásában kerül kiadásra a Zsolcai Hírmondó című havilap, amelyből a helyi lakosság tájékozódhat Felsőzsolca aktuális híreiről, jövőbeni rendezvényeiről. A kiadványban megjelenő interjúk, portrék, helytörténeti írások mellett elolvashatják a már lezajlott rendezvényekről szóló beszámolókat is.

Televíziónk és havilapunk lehetőséget nyújt mind magánszemélyek, mind pedig cégek számára hirdetéseik megjelenítésére. Lapunkban kisebb, vagy akár egész oldalas hirdetések feladására is lehetőséget biztosítunk.

Hirdetéssel kapcsolatos további információkért érdeklődjön a vagyonkezelo@felsozsolcaph.hu e-mail címen.

 

Elérhetőségek:

Telefon: 06 – 46/ 613 – 000
E-mail: vagyonkezelo@felsozsolcaph.hu
Cím: 3561 Felsőzsolca, Szent István u. 20.
Telephely cím: 3561 Felsőzsolca, Szent István u.21.
Weboldal: www.felsozsolca.hu

 

A társaság alapító jogokat gyakorló tagja:

Felsőzsolca Város Önkormányzata
Székhelye: 3561 Felsőzsolca Szent István u. 20.   

„FIZ” Felsőzsolcai Ipari Zóna Befektetési, Ingatlanforgalmazási és Szolgáltató Kft.

Adószáma: 12500844205

Rövid leírás : A Felsőzsolcai Logisztikai Ipari Parkról

Társaságunk, a „FIZ” Felsőzsolcai Ipari Zóna Kft 2005-ben nyerte el az Ipari Park címet, amelynek a területe eredetileg 62 ha volt. Ezen a területen már teljes egészében kiépült a befektetők fogadásához szükséges teljes infrastruktúra. Megépült több mint 3 km, 6,5 m-es nagy teherbírású (11,5 tonna tengelyterhelésű) úthálózat, a hozzá tartozó víz-, szennyvíz-, csapadékvíz elvezetés, gázhálózat, villamos energia ellátás, közvilágítás és a nagysebességű telekommunikációs hálózat (optikai kábel).

2007-ben a folyamatosan jelentkező igények miatt 103,7 ha-ra bővítettük az Ipari Parkot. A kibővített területet is teljes infrastruktúrával láttuk el. Célunk, hogy folyamatosan zöldmezős beruházási lehetőséget biztosítsunk a hazai és külföldi, kis- és nagy vállalkozások számára. Egy befektető barát környezetet kínálunk a bennünket választók számára.

A hazai vállalkozások mellett, mind több külföldi vállalkozás (német, francia, osztrák, belga, holland, spanyol) gondolta úgy, hogy a Felsőzsolcai Logisztikai Ipari Park megfelelő helyszínt biztosít expanziós tervei megvalósításához.

Az Ipari Park fekvése logisztikailag kiváló. A terület a 3-as számú, Kassára vezető főút mellett, 1 km távolságban az M30-as autópálya lehajtójánál található. Az autópályát az ipari parkkal kétszer kétsávos út köti össze, tehát könnyen megközelíthető. A terület kedvező fekvése miatt mind ipari, mind pedig kereskedelmi célra kiválóan hasznosítható.

Az ipari park fontosabb paraméterei:
  • Teljes terület: 103,7 ha
  • Beépíthetőség: 50%
  • Zöld terület: 25%
  • Beépítési magasság: 15 m, de technológiától függően el lehet térni tőle

 

Felsőzsolca a szabad vállalkozási zóna része. A szabad vállalkozási zónában megvalósított beruházás kapcsán társasági adót, szociális hozzájárulási adót és szakképzési hozzájárulást érintő kedvezményekben részesülhet az adózó, akár éveken át.

További bármilyen információval szívesen állunk rendelkezésre személyesen, telefonon (tel: 06 30/211-96-96, és a 06 20/967-0353) vagy a www.fiz.hu  honlapunkon.