Elrendelték a baromfik kötelező zártan tartását
A közelmúltban több európai országban is azonosították – elsősorban vadmadarakban – a magas patogenitású madárinfluenza jelenlétét.
A közelmúltban több európai országban is azonosították – elsősorban vadmadarakban – a magas patogenitású madárinfluenza jelenlétét.
Megújult a Szociális Szolgáltató Központ (Családgondozó) mögötti játszótér.
A járványhelyzet miatt városunkban idén elmaradt a minden évben hagyományosan megrendezett önkormányzati megemlékezés.
Elérkezett a várva várt időszak.
Ünnepi díszbe öltözött a város, fényár és karácsonyi hangulat várja a Hősök terére érkezőket.
Felsőzsolca Város Önkormányzatának Hatósági osztálya felhívja a lakosság figyelmét az alábbi változásokra:
Idén is megrendezésre került az Európai Hulladékcsökkentési Hét, november utolsó hetében. A járványügyi korlátozások miatt nem volt lehetőség közösségi programok megtartására, ennek ellenére ez a hét Felsőzsolcán is a környezetvédelemről szólt.
Bár korábban is mérsékelt tervekkel készült a városvezetés az adventi ünnepekre, most a veszélyhelyzetre való tekintettel, a kormányzati bejelentéseket is figyelembe véve, az idei évben elmarad Felsőzsolca adventi programsorozata az Adventi Forgatag és adventi vásár.
A BMH Nonprofit Kft. 2020. december 15. napjáig végzi a házhoz menő zöldhulladék gyűjtést.
Nem fogadnak beteget, gondozottat a gyermekrendelőben és a tanácsadóban előreláthatólag 2020. november 24-től 10 napon keresztül – tájékoztat Dr. Magyar Erzsébet, gyermekgyógyász főorvos.
Idén is jótékonysági akciót indít Felsőzsolca Város Önkormányzata!