Skip to content

Hulladékcsökkentési program 2020

Idén is megrendezésre került az Európai Hulladékcsökkentési Hét, november utolsó hetében. A járványügyi korlátozások miatt nem volt lehetőség közösségi programok megtartására, ennek ellenére ez a hét Felsőzsolcán is a környezetvédelemről szólt.

Ennek keretében felmérésre került a helyi nevelési, oktatási intézményekben a szelektív hulladékgyűjtés helyzete. Az óvoda két tagintézményében már korábban egy jól működő rendszer került kialakításra, az egyes óvodai csoportokban, amelyben az óvodapedagógusok útmutatása alapján a legkisebb gyerekek is ismerkedhetnek a szelektív gyűjtés szabályaival.

A Kazinczy Ferenc Református Általános Iskolában az ősz folyamán több mint 30 hulladékgyűjtő edényt szereztek be, annak érdekében, hogy minden osztályteremben megvalósulhasson a szelektív gyűjtés. A gyerekek nagy lelkesedéssel vették birtokba az új gyűjtőedényeket. Pásztor Erik igazgató-helyettes elmondta, hogy a szelektív gyűjtés mellett novemberben a városi faültetési program keretében elültették az iskola udvarán a Felsőzsolca Város Önkormányzata által felajánlott ezüstfenyőket.

A Szent István Katolikus Általános Iskolában, Putz József igazgató úr együttműködésével került sor a szelektív hulladékgyűjtés bevezetésére 5 alsó tagozatos osztályban, a Dr. Pásztor Tünde önkormányzati képviselő által felajánlott 5 darab, erre a célra rendszeresített szelektív hulladékgyűjtő edény elhelyezésével. Emellett az idén szeptemberben lebonyolított Klímavédelmi Rajzpályázat iskolai résztvevői által készített rajzokat is kiállították az iskola előterében, amely rajzok között több díjnyertes mű is megtalálható.

A szelektív hulladékgyűjtés eredményességét figyelemmel kísérjük majd és tervben van további ösztönző akciók elindítása, amelyek a gyermekek környezettudatosságának erősítését célozzák.