HÍREK
Interaktív kiállítások a Rendezvények Házában – Játszva tanuló generáció
Az elmúlt hónapban a Játékos tudomány tárlat keretein belül egy ismeretterjesztő sorozattal, a fizika csodáival, valamint a biológia témakörében, az emberi test működésével ismerkedhettek meg a felsőzsolcai gyerekek és felnőttek a Rendezvények Házában, természetesen a járványügyi óvintézkedések betartása mellett.
Járatsűrítés a reggeli és délutáni csúcsidőszakban
Az MVK Zrt. sűríti a közösségi közlekedési járatok csúcsidei közlekedését.
Köszöntés – Városunk szépkorú polgárát, a 90 éves Halász Jánosnét köszöntötték születésnapja alkalmából.
Halász Jánosnét 90. születésnapján köszöntötte városunk polgármestere és alpolgármestere.
Újabb változások a háziorvosi rendelések időpontjaiban – holnaptól változik az egészségház háziorvosainak rendelési ideje
A Felsőzsolcai Egészségház háziorvosainak tájékoztatása alapján, holnaptól helyettesítés miatt rendelési idejük az alábbiak szerint változik:
Továbbra is: Mozogjunk Otthon!
Mozogjanak többet, ha tehetik!
Testünk a csoda – Újabb látványos kiállítás nyílt a Rendezvények Házában
Testünk a csoda – Egy interaktív kiállítás, melyen kicsiknek és nagyoknak is új információkkal szolgálnak!
Mesés képek a váróterem falain
Megszépült a Felsőzsolcai Egészségház gyermekorvosi rendelőjének váróterme Felsőzsolca Város Önkormányzatának és az Ecsetre fel a Gyermekekért közös összefogásának köszönhetően.
Otthoni teendők COVID-19 fertőzés esetén – A Felsőzsolcai Egészségház háziorvosainak tanácsai
COVID-19 fertőzéssel kapcsolatos tájékoztatót készítettek a Felsőzsolcai Egészségház háziorvosai
Álláshirdetés – Technikai dolgozót keres a Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola
A Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola technikai dolgozót keres konyhai kisegítő munkakörbe.