Ismét módosul a rendelési idő a Felsőzsolcai Egészségházban
A Felsőzsolcai Egészségház háziorvosainak rendelési ideje helyettesítés miatt, az alábbiak szerint módosul:
A Felsőzsolcai Egészségház háziorvosainak rendelési ideje helyettesítés miatt, az alábbiak szerint módosul:
A hónap második felében kerül sor a gyermekvédelmi kedvezményben részesülők november havi pénzbeli ellátásának kifizetésére.
A Szociális Munka Napja alkalmából, köszöntötték a Felsőzsolcai Szociális Szolgáltató Központ munkatársait november 13. napján.
Az elmúlt hónapban a Játékos tudomány tárlat keretein belül egy ismeretterjesztő sorozattal, a fizika csodáival, valamint a biológia témakörében, az emberi test működésével ismerkedhettek meg a felsőzsolcai gyerekek és felnőttek a Rendezvények Házában, természetesen a járványügyi óvintézkedések betartása mellett.
Az MVK Zrt. sűríti a közösségi közlekedési járatok csúcsidei közlekedését.
Halász Jánosnét 90. születésnapján köszöntötte városunk polgármestere és alpolgármestere.
A Felsőzsolcai Egészségház háziorvosainak tájékoztatása alapján, holnaptól helyettesítés miatt rendelési idejük az alábbiak szerint változik:
Megszépült a Felsőzsolcai Egészségház gyermekorvosi rendelőjének váróterme Felsőzsolca Város Önkormányzatának és az Ecsetre fel a Gyermekekért közös összefogásának köszönhetően.
A Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola technikai dolgozót keres konyhai kisegítő munkakörbe.
Elmarad a Felsőzsolcai Református Egyházközség hétközi istentisztelete november 6. napján.