Ilyen volt a 4. Önkormányzati Sport tábor
Idén is sporttábort szervezett az önkormányzat, amelynek keretében megannyi sportággal, többek között labdajátékokkal ismerkedtek az aktív kikapcsolódást kedvelő gyerekek.
Idén is sporttábort szervezett az önkormányzat, amelynek keretében megannyi sportággal, többek között labdajátékokkal ismerkedtek az aktív kikapcsolódást kedvelő gyerekek.
Felsőzsolca Város Polgármesteri Hivatalának Hatósági Osztálya tájékoztatja ügyfeleit, hogy a tárgyév augusztus hónapjára tekintettel járó támogatás tekintetében 2023. augusztus 24-én, gondoskodik a jogosultak részére történő kifizetésről.
Kavicsfestés, sorverseny, Sajó parti séta és bűnmegelőzési előadás is szerepelt a Felsőzsolcai Szociális Szolgáltató Központ által szervezett nyári napközis tábor programjai között, amelyre egy héten keresztül várták a hátrányos helyzetű gyerekeket.
Megnyílt a lehetőség a 9-12. osztályos, sikeres tanulmányi évet záró tanulók pénzbeli támogatásának igénylésére. A támogatási összeg kifizetése folyamatos.
Idén is várja az önkormányzat a dolgozni vágyó 16 és 25 év közötti diákokat.
A Felsőzsolcai Polgármesteri Hivatalban 2023. június 2-án 12 óráig jelezhetik beutazás iránti igényüket az emlő-szűrővizsgálatokra meghívólevelet kapó 45-65 év közötti lakosok.
Idén is támogatja az Önkormányzat a helyi civil szervezetek működését.
A Felsőzsolcai Polgármesteri Hivatalban 2023. május 22-én 10 óráig jelezhetik beutazás iránti igényüket az emlő-szűrővizsgálatokra meghívólevelet kapó 45-65 év közötti lakosok.
Felsőzsolca Város Önkormányzata emelt összegű támogatást biztosít fogyatékkal élő embertársaink részére.
A gyermekek tiszteletére ajándékozott díszfát Felsőzsolca Város Önkormányzata, az igénylő kisgyermekes családok részére.