25. Városnap – Ideiglenes forgalmi rend változás, parkolással kapcsolatos információk
Ideiglenesen változik a forgalmi rend a Bolyai utcán a 25. Felsőzsolcai Városnapok idejére. Parkolással kapcsolatos információkért olvassa el hírünket.
Ideiglenesen változik a forgalmi rend a Bolyai utcán a 25. Felsőzsolcai Városnapok idejére. Parkolással kapcsolatos információkért olvassa el hírünket.
Pénteken ünnepi üléssel várja vendégeit az önkormányzat, hétvégén pedig benépesül majd a Rendezvények Háza – sportpálya, hiszen itt tartják meg a nagy városnapi rendezvényeket, két év után újra. A programok szombaton délelőtt kezdődnek és vasárnap folytatódnak. Fellép többek között a Follow The Flow is.
62 ballagó diák búcsúzott az általános iskolai tanulmányok befejezését követően péntek délután. Mindkét iskolában emléklapot és tollat adott át a diákoknak a város polgármestere.
Új háttámlás padokat készítettek a Felsőzsolcai GAMESZ munkatársai Felsőzsolca közterületeire.
Idén is várja a felsőzsolcai önkormányzat a dolgozni vágyó diákokat. 16 és 25 év közöttiek jelentkezhetnek a nyári diákmunkára.
A Vass Lajos Népzenei Szövetség által meghirdetett bükkábrányi Találkozó és Verseny Elődöntő versenyéről arany minősítéssel tért haza a Rozmaring Népdalkör.
Jánoshida Község önkormányzata 2022. június 3-án, a település trianoni megemlékezése nyomán tartotta a Nádi Gyula-emlékszoba átadási ünnepségét.
A felsőzsolcai védőnők munkáját köszönte meg városunk polgármestere a városháza dísztermében.
Május utolsó, és június első napjaiban az U23-asok -71 kg-os IFMA muaythai világbajnoki küzdelmében szállt ringbe a Bordás Alex az Egyesült Arab Emirátusokban, ahol nagyot küzdve végül bronzérmet szerzett a diósgyőriek harcosa.
A Felsőzsolcai Közösségi Ház és Városi Könyvtár Baba-Mama Klub Babusgató foglalkozása 2022. június 15-én szerdán szakmai nap miatt elmarad.