Skip to content

Felsőzsolca

blank

Meggyújtották az első adventi gyertyát a Hősök terén – Fénybe öltözött a város

Advent első vasárnapján Szarka Tamás polgármester ünnepi köszöntőjével és a város díszkivilágításának felkapcsolásával kezdetét vette az Adventi Forgatag Felsőzsolcán. Ezt követően a város első embere a városlakókkal közösen meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját. Az eseményen a Felsőzsolcai Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde műsora szórakoztatta a közönséget és a történelmi egyházak helyi vezetőinek adventi áhítata helyezte a hit erejét a középpontba.

blank

Elhurcoltak emléknapja – A megemlékezés napja a mai

Felsőzsolcán a Kegyeleti parkban idén is főhajtással emlékeztek meg azokról az áldozatokról, akiket 1944. november 29-én a szovjet katonák kényszermunkára hurcoltak el, és akik közül csak kevesen térhettek vissza szülőföldjükre. A főhajtáson a Himnusz elhangzása után Szarka Tamás polgármester mondott beszédet, majd a történelmi egyházak képviselői ökumenikus szolgálat keretében imádkoztak az áldozatok lelki üdvéért. Ezt követően helyezték el a megemlékezés virágait és mécseseit.

blank

Várunk téged Mikulás! – A Bárczay-kastélyba is ellátogat a Mikulás

A Felsőzsolcai Közösségi Ház és Városi Könyvtár szeretettel hív minden kisgyermekes családot, anyukát, apukát, nagyszülőt és természetesen a legkisebbeket a Babusgató Baba–Mama Klub Várunk téged, Mikulás! című zenés meseelőadására, 2025. december 7-én vasárnap 10 órára a Bárczay-kastélyba.

blank

Csondor Kata mesés Adventi koncertje vár Felsőzsolcán!

Éljük át együtt a karácsony igazi varázsát egy különleges adventi koncerten Felsőzsolcán, a Rendezvények Házában! Csondor Kata gyönyörű karácsonyi dala, az Add tovább “Hóban ébred majd az ünnep” a karácsony himnusza lett, és most az Adventi Forgatagon is felcsendül. A karácsony hercegnőjének koncertje igazi ünnepi élményt ígér, a legszebb karácsonyi dalokkal, felejthetetlen előadással, meghitt pillanatokat ajándékozva a közönségnek. Az önkormányzat az adventi időszak meghittségével fogad mindenkit, aki szeretné a karácsony szellemét a szívébe zárni.

blank

Újabb országos elismerés Felsőzsolca városszépítő tevékenységéért

A Virágos Magyarország díjátadó gálája minden évben a környezettudatosság, a településszépítés és közösségépítés igazi ünnepe. Az idei, immár 32. megmérettetésen több száz település 400 pályázata versengett. A november 21-i, ünnepélyes díjátadón Felsőzsolca városszépítő tevékenysége ismét elismerésben részesült.