Skip to content

Áramszünet az Egészségházban

Áramszünet miatt 2024. július 31-én szerdán 8-12 óra között és augusztus 1-jén, csütörtökön 11-15 óra között szünetel a gyógyszer írás, valamint csak sürgős ellátás lesz az Egészségházban – tájékoztatnak a háziorvosok.

Megkezdődött az ivóvíz hálózat fejlesztése a Sport utcában

A provízor vezeték építésével elkezdődött a Sport utcában az ivóvíz hálózat rekonstrukciója. A második ütemben megvalósuló fejlesztés kapcsán 318 méteren cserélik a régi azbesztcementes vezetéket, ezzel egyidejűleg az érintett utcákban a bekötő vezetékek cseréjére is sor kerül.
Kérik az utcában lakók és az arra közlekedők megértését és türelmét a kivitelezés ideje alatt.

Így ünnepeljük augusztus 20-át Felsőzsolcán

Polgármesteri köszöntő, kenyérszentelés, az idén 35 éves Zsolca Táncegyüttes és Nagy Izabella Bernadett várja az érdeklődőket Szent István király ünnepén 17 órai kezdettel a Városháza kertjében.

Idén is várja a város életéről készült fotókat az önkormányzat

Ebben az évben is várja a város életéről készített fényképeket a helyi önkormányzat, hiszen ismét meghirdetik „Felsőzsolca, ahogy én látom” címmel azt a fotópályázatot, amelyre kortól függetlenül adhatják be pályamunkáikat a település lakosai. A lehetőség részleteiről az ötletgazdát, Szarka Tamás polgármestert kérdezte a Felsőzsolca TV stábja.