Skip to content

Ünnepi műsor – Államalapító Szent Istvánra emlékeztek Felsőzsolcán

Ünnepi műsorral, többek között Bárdos Zsuzsanna népdalénekes és a Csomasz Brass Band fellépésével várták a városlakókat ma délután a Városháza kertjében.

Augusztus 20-a Magyarország nemzeti és hivatalos állami ünnepe az államalapítás, valamint Szent István király emlékére. Csütörtökön ünnepi műsorral várták a városlakókat a Városháza kertjében. A rendezvényen Szarka Tamás, Felsőzsolca polgármestere köszöntő beszédében ezt mondta: „Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Hogy mennyire történelmet átívelő közös ünnepünk, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ezeréves államiságunkat végig kísérte, nem kopott el.”

 

Az Államalapító Szent István tiszteletére rendezett ünnepségen Szarka Tamás polgármester köszöntője és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő ünnepi beszéde után az új kenyeret is megszentelték a történelmi egyházak részvételével. A szentelt kenyeret a Zsolca Táncegyüttes tagjai kínálták a jelenlévőknek, miközben Bárdos Zsuzsanna népdalénekes Szent István énekeket énekelt.

 

A rendezvény, melyen a marokkói, tajvani, és román külképviselet által delegált vendégek is részt vettek, a Csomasz Brass Band kíséretében elhangzó Szózat közös éneklésével ért véget.

 

Isten Éltessen Magyarország!