Skip to content

Régóta várt projekt kivitelezése vette kezdetét

Az Állomás utcán a meglévő kerékpárút felújításával kezdetét vette a kerékpárút hálózat fejlesztés kivitelezése.

A régóta várt projekt több szakaszból tevődik össze. Szarka Tamás polgármester tájékoztatása szerint az Állomás utcán a meglévő kerékpárút teljes körűen felújításra kerül. A jelenleg megkezdett szakaszon a padka rendezés, valamint a kátyúk, út hibák kijavítása zajlik. A tervezett kivitelezések közös pontja az Árvízi parknál található körforgalom. A fejlesztés e szakasza a körforgalomtól a Szent István utca – Sajó utca – Állomás utca szakaszán Alsózsolca irányában a felüljáró kezdetéig tart majd, mely a szakasz vége. A kivitelezés alatt lévő felsőzsolcai kerékpárút szervesen kapcsolódik a Miskolcon tervezett kerékpárúthoz, melynek a nyomvonala a Kassai utcai új játszótér melletti gátszakaszig épül meg, ahol kapcsolódik majd a miskolci nyomvonalhoz.

 

A munkavégzéssel érintett szakaszokon folyamatosan jelezni fogják a munkavégzést, valamint ha forgalomkorlátozásra kell majd számítani.

 

A kerékpárút építés átnézeti helyszínrajza ITT megtekinthető.