Skip to content

Megnyitotta kapuit a Felsőzsolcai Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde

Megnyitotta kapuit a Felsőzsolcai Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde, így elkezdődött az intézménybe való beszoktatás. A kicsik bátran és lelkesen lépkedtek be az őszi dekorációval díszített épületbe, majd a jelüket megkeresve vették birtokba a csoportszobát és az abban található játékokat.

Immár 4. alkalommal került megrendezésre a felsőzsolcai Alma Feszt

Idén 4. alkalommal került megrendezésre a felsőzsolcai Alma Feszt, ahol a szervezők kicsiknek és nagyoknak egyaránt izgalmas programokkal készültek. A mára már hagyománynak számító esemény a kedvezőtlen időjárás miatt beltéren lett lebonyolítva, érdeklődőkből és vidám arcokból így sem volt hiány.

Az aradi vértanúkra emlékezünk

Az aradi vértanúkra emlékezünk október 6-án. A magyar honvédtiszteket 175 évvel ezelőtt ezen a napon végezték ki, a kormány 2001-ben pedig a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította ezt a dátumot. Felsőzsolca Város Önkormányzata a hősök tiszteletére a Bárczay-kastélyban rendezett megemlékezést, melyen Szarka Tamás polgármester mondott megemlékező beszédet, majd a Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és Óvoda tanulói adták elő műsorukat. A megemlékezés koszorúzással zárult.

Megtartotta alakuló ülését az új felsőzsolcai Képviselő-testület

Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2024. október 3-án megtartotta alakuló ülését. Mint ismert, a június 9-i önkormányzati választások eredményeképpen két képviselő személyében történt változás, Szarka Tamás pedig a második polgármesteri ciklusát kezdte meg. A Képviselő-testület valamennyi tagja – beleértve a polgármestert is – ünnepélyes keretek között letette a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény által előírt esküt.