Skip to content

Idén sem marad el az óraátállítás

Bár az óraátállítás évről évre megosztja a közvéleményt, idén sem ússzuk meg, október 27-én vasárnap kell visszaállítanunk óráinkat a téli időszámításra.

Közös ünneplés a magyar – bolgár barátság napján Felsőzsolcán

A magyar – bolgár barátság napja és Demeter nap alkalmából közös ünnepi megemlékezést tartottak Felsőzsolcán, a Bárczay-kastély kertjében bolgár kertészek tiszteletére állított emlékműnél csütörtökön délután. A közös megemlékezés – kiemelve az esemény fontosságát Felsőzsolcán – bizonyítja, hogy ugyan a népszámlálás eredményeként idén megszűnt a Felsőzsolcai Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat, a helyi bolgár közösség a jövőben is megéli hagyományait Felsőzsolca Város Önkormányzata támogatásával.

Mesezenede – könyvtári foglalkozás óvodásoknak

Tegnap délelőtt a Mesezenede című könyvtári foglalkozáson vettek részt a felsőzsolcai óvodások. Az én könyvtáram programsorozat keretében a Sündisznó című népmesét hallgatták meg, majd a korosztálynak megfelelő technikával sündisznót készítettek.

Katonahőseink nagy pillanatai – Kiállítás a Bárczay-kastélyban

Katonahőseink nagy pillanatai címmel nyílik kiállítás 2024. november 4 – én, hétfőn 17 órakor a Bárczay-kastélyban, a Felsőzsolcai Közösségi Ház és Városi Könyvtár és a Magyar Honvédség Katonaigazgatás és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 4. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda szervezésében.

Tisztítják a csapadékelvezetőt

Folytatódik a csapadékelvezető csatorna tisztítása a Kassai utcán. Tegnap, illetve a mai napon 240 folyóméter hosszan takarították a csapadékvíz elvezető rendszert, mely karbantartásnak köszönhetően a vízelvezető ezen szakaszán akadálymentesen történik a csapadékvíz elvezetése a Kis-Sajó irányába. A munkálatok során több mint 2 m³ hordalék anyagot szedtek ki a rendszerből a szakemberek, akik a visszamaradt kb. 50 folyóméteres szakasz tisztításával folytatják a munkálatokat, visszaállítva annak eredeti kapacitását.

Tájékoztatás az őszi szünidei gyermekétkeztetés igénybevételéről

Felsőzsolca Város Önkormányzata tájékoztatja a Tisztelt Szülőt/Törvényes képviselőt, hogy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/C. §-a alapján a szünidei gyermekétkeztetés keretében a szülő, törvényes képviselő kérelmére a déli meleg főétkezést ingyenesen biztosítja a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek részére az őszi tanítási szünetben is.