A ballagásokat csak a nevelési, oktatási intézmények nyitott, épületen kívüli területein lehet megtartani és kötelező a maszk viselése.
A Felsőzsolcai Napközi Otthonos Óvodában a szabadba tervezik az ünnepségeket – tájékoztatott Mag Zsolt Sándorné, az intézmény vezetője. A 2021. évi ballagási rendezvények megtartásának feltételeinek megfelelően kérik, hogy a járványügyi előírásokat betartva a gyermek maximum 2 felnőtt kíséretében érkezzen. A ballagási ünnepségek időpontjait az óvodapedagógusok a zárt facebook csoportokban közlik a szülőkkel.
A 2021-es ballagásokat szabályozó kormányrendelet értelmében, mely május 18-án lépett hatályba, „a ballagási rendezvényen a ballagó gyermek, illetve tanuló (a továbbiakban: ballagó) által meghívott személyek életkortól, illetve koronavírus elleni védettségtől függetlenül részt vehetnek, azzal, hogy a nevelési, oktatási intézmény zárt részeiben nem tartózkodhatnak.”
Ezen felül, „a ballagási rendezvény helyszínére történő belépés rendjét, a nevelési, oktatási intézmény zárt részein történő áthaladás rendjét, valamint az egy ballagó által meghívható, a nevelési, oktatási intézmény területén lévő szabadtéren zajló eseményeire beléptethető meghívottak számát a nevelési, oktatási intézet vezetője állapítja meg.”
Az intézmény vezetők a ballagásokra speciális szabályokat is hozhatnak – a rendelet szerint a meghívottak és a részvevők orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot olyan módon kötelesek viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.
„Ez alól mentesül azonban a hatodik életévét be nem töltött kiskorú, az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élő személy, a ballagó és a ballagási rendezvényen fellépő.”
A Magyar Közlöny 90. száma letölthető ITT.