Az Országgyűlés további 90 nappal meghosszabbította a Kormány veszélyhelyzetben hozható rendeletalkotási hatáskörét. A november 11. napjától bevezetésre kerülő védelmi intézkedésekről az alábbi tájékoztatóban olvashatnak.
Az Országgyűlés további 90 nappal meghosszabbította a Kormány veszélyhelyzetben hozható rendeletalkotási hatáskörét. A felhatalmazás alapján november 11. napjától, szerdától az eddig meghozott döntések fenntartása mellett újabb védelmi intézkedések bevezetését rendelte el.
A koronavírus terjedése kapcsán hozott óvintézkedéseknek megfelelően november 11-től minden közösségi rendezvényünk felfüggesztésre került.
A városi fenntartású kulturális intézmények, így a Felsőzsolcai Közösségi Ház és Városi Könyvtár egy hónapig nem fogadhat látogatókat.
Tilos rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, és tartani – ide értve a kulturális eseményeket, valamint a karácsonyi vásárokat- illetve rendezvény, gyűlés helyszínén tartózkodni. Tilos továbbá a közterületeken történő gyülekezés, csoportosulás is.
Magán és családi rendezvényeken (például: születésnap), a jelenlévők száma nem haladhatja meg a 10 főt.
A vallási közösségek szertartásai a vallási közösség döntése szerint tarthatóak meg.
Az esküvők lakodalom nélkül tarthatóak meg, és az eseményen csak meghatározott személyek (szülők, nagyszülők, testvérek, házasulók gyermekei, tanúk, valamint a szertartás lebonyolításában résztvevők) vehetnek részt.
Temetés legfeljebb 50 személy részvételével tartható.
A Rendezvények Házában az egyesületek, klubok edzései folytatódhatnak, amennyiben versenyszerű a sportolásuk célja.
A műfüves és center pálya használata a fentiek kivételével tilos. A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani.
A kültéri edzőpark és futópálya használata egyénileg megengedett.
A szabadidős létesítmények – beleértve a fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, könyvtárakat, mozikat és állatkerteket, korcsolyapályákat – használata tilos.
Elsődleges lakosaink egészségének védelme, így kérünk mindenkit, hogy a sportolási lehetőségek igénybevételénél fokozott figyelmet fordítsanak egymásra.
A Felsőzsolcán működő bölcsődék és óvodák a veszélyhelyzet előtti szokásos rendben működnek, és fogadják a gyermekeket.
Az általános iskolák a 8. osztályig nyitva tartanak, a középfokú oktatásban 9. osztálytól, valamint az egyetemek, főiskolák digitális munkarendre tértek át. A felsőoktatási intézmények kollégiumai bezártak.
Gyermekeink biztonsága érdekében a legfontosabb, hogy csak egészséges gyermekek és munkavállalók menjenek az intézményekbe.
Az egészségügyi alapellátás körébe tartozó háziorvosi, fogorvosi ellátások, és az orvosi ügyelet az EMMI által kiadott eljárásrendek betartása mellett működnek a városban.
Az önkormányzat szigorúan betartatja saját intézményrendszerében az óvintézkedéseket, épületeinkben rendszeresen végzünk ózongenerátorral történő fertőtlenítést.
Kijárási tilalom lépett életbe este 8 óra és reggel 5 óra között, mely tilalom alóli kivételek:
a munkavégzés, és a munkavégzés helyére történő közlekedés, amelyet igazolni szükséges;
a versenyszerűen sportoló számára tartott edzés, vagy sportrendezvényen való részvétel, valamint a helyszínére történő közlekedés; továbbá a kutyasétáltatás a lakóhely, tartózkodási hely, vagy szálláshely 500 méteres körzetében.
A munkavégzésről szóló igazolás letölthető weboldalunkon: www.felsozsolca.hu
A városban a kereskedelmi üzletek – a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével – este 7 óráig tarthatnak nyitva. A további szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett.
A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, továbbá a 10.000 fő feletti lakosságszámú települések egyes közterületein is kötelező a maszk használat, mely területek kijelölése a polgármester feladata.
A koronavírus terjedése, illetve a fertőzések számának emelkedése miatt fontos, hogy betartsuk a járványügyi intézkedéseket.
Kérjük a lakosság megértését és az óvintézkedésekkel kapcsolatos higgadt, felelős hozzáállását.
Vigyázzunk egymásra!
Szarka Tamás polgármester