TÖRTÉNET
Felsőzsolca rövid története és látnivalói
Felsőzsolca hazánk északkeleti részén, Borsod-Abaúj-Zemplén megye borsodi területén, a Bükk hegység lábánál, Miskolctól 1 km-re található. Megközelíthető a 3-as és a 37-es főútról; vonattal a Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely és a Miskolc-Hidasnémeti vonalon. A városunkba érkezőket a Millenniumi kereszt és Nepomuki Szent János szobra fogadja.
A közel 7000 fős kisváros a Hernád és a Sajó folyók törmelékkúpján található. A Zsolca név a „sárga” jelentésű ószláv „zltica” szóból ered, mely a sárga löszös, agyagos talajra utal.
Felsőzsolca határában, a Várdombon 1996-ban végzett ásatások igazolták, hogy több ezer évvel ezelőtt a neolit korban, a bronzkorban, a Római Birodalom idejében is éltek itt emberek, és az Árpád korban, a 11-13. században is lakott volt településünk. Ismereteink szerint a község első tulajdonosa Ernye bán volt, aki IV. Béla királytól kapta birtokát. A településsel kapcsolatos első írásos dokumentum, egy határvitát lezáró oklevél 1281-ből származik.
A 14. században Felsőzsolca Nagy Lajos király, majd Mária királynő birtoka volt, és ebben az időszakban sokat fejlődött. A középkori falunak ekkor már volt temploma, melyet temető vett körül. Az 1999-ben végzett régészeti ásatások feltárták a templom maradványait és a sírokat. A Sajón vízimalom működött, a hidakon vámot szedtek, melyek jelentős jövedelmet biztosítottak. A korabeli források a települést Nagyzsolca néven említik. A dinamikus fejlődés a 15. századig tartott, majd a község kikerült a diósgyőri várhoz tartozó uradalomból.
Az uralkodók a nekik nyújtott főúri segítség fejében zálogba adták, elajándékozták a települést, így került a falu a Szemere, a Bárius, és a Serédi család tulajdonába. 1564-től Felsőzsolca a Rákóczi birtok része volt, protestánssá vált a falu. A 17. századra a török hódítás miatt az emberek elmenekültek a faluból, és a pestisjárványok is megtizedelték a lakosságot. Felsőzsolca pusztafaluvá vált.
A 18. században az elnéptelenedett falut a Dőry család építtette újjá. Dőry (II.) András (1687-1730) ruszin telepesek segítségével indította újra az életet Felsőzsolcán. A ruszinok mellett magyar anyanyelvűek is letelepültek, így kétnyelvű falu lett Felsőzsolca. A korábbi protestáns vallás helyett a görög katolikus és római katolikus vallás lett meghatározó. A görög katolikus plébánia 1803-ban, a római katolikus plébánia 1817-ben jött létre.
A kastélyt a 18. század végén a Dőry család tagjai kezdték építeni. Az építés pontos idejét nem tudjuk. A 19. században Dőry Krisztina (1800-1871) lett a falu birtokosa, aki adományaival segítette az Alsózsolcai református egyházközség működését. Dőry Krisztinát Platthy Imre vette feleségül. Gyermekük Platthy Ida (1826-1895) a korszak egyik legmeghatározóbb személyisége. Létrehozta és adományaival támogatta a Filléregyletet, mellyel árva gyermekek iskoláztatását segítette. Mindezek mellett a Vöröskereszt miskolci egyletét is ő alapította, támogatta, és leánynevelő intézetet hozott létre. Felsőzsolcán 1883-ban óvodát alapított, vagyona jelentős részét a rászorulók támogatására fordította, a felsőzsolcai kastélyt bővítette, a kultúra mecénása volt. Platthy Idát 1846-ban vette feleségül Szathmáry Király Pál (1811-1879), aki haladó gondolkodású, kiváló gazdálkodó volt. Birtokán 1871-ben ipari kiállítást rendeztek.
1849. július 24-26-án a magyar honvédsereg a zsolcai csatában legyőzte az orosz cári sereget. Szathmáry Király Pál eltemettette az elesett magyar katonákat. 1867-ben Felsőzsolcán emlékművet állítottak az elesett honvédek tiszteletére, melyet 1948-ban helyeztek át a Hősök terére, és 2000-ben felújítására is sor került. Felsőzsolca utolsó földbirtokosa Szathmáry Király Ida (1878-1963) Bárczay Ferenchez ment feleségül. A haladó szellemű, nyitott szívű asszony támogatásával kezdték meg az ideérkező, majd később itt letelepedő bolgár kertészek az öntözéses zöldségtermesztést és hozták létre a híres „tündérkerteket”. A tiszteletükre állított emlékmű a Bárczay-kastély előkertjében található.
A 19. század második felében ismét fejlődésnek indult a falu. A Miskolcon dolgozók közül egyre többen telepedtek le Felsőzsolcán, mely 1896-ban nagyközséggé vált. A görög katolikus templomot 1888-ban, a római katolikus templomot 1900-ban, a református imaházat 1958-ban építették.
Az első világháború idején megtorpant a fejlődés. 48 zsolcai férfi halt hősi halált a világháborúban, testük jeltelen sírokban pihen. A második világháborúban, 1942 szeptemberében ismeretlen felségjelű repülőgépek bombázták a falut, de a támadásnak szerencsére nem volt halálos áldozata. A németek 1944 májusában haláltáborokba hurcolták a falu zsidó lakosságát, megközelítőleg 50 főt, ahonnan csak kevesen tértek vissza. 1944. november 29-én a szovjet csapatok elérték Felsőzsolcát. A németek kiűzése után a szovjetek 170-180 felsőzsolcai férfit vittek el kényszermunkára, málenkij robotra a Gulág munkatáboraiba, ahol sokan meghaltak. A Kegyeleti Parkban a második világháborús emlékmű és a málenkij robotra elhurcoltak emlékműve őrzi az áldozatok emlékét.
A második világháború után a falu újjáépült, a lakosság létszáma fokozatosan növekedett, bővült az óvodák és iskolák száma. Az itt lakók nagyrészt már nem a mezőgazdaságban, hanem a közeli nagyváros gyáraiban, üzemeiben dolgoztak. A rendszerváltozás után a város infrastruktúrája intézményhálózata sokat fejlődött, 1997-ben Göncz Árpád köztársasági elnök avatta várossá Felsőzsolcát.
A várost sújtó 2010-es árvízben több mint 200 ház dőlt össze vagy vált lakhatatlanná. Az újjáépítés után a település arculata részben megváltozott, de továbbra is őrzi nyugodt, kisvárosi hangulatát.
Városunkba látogatóknak javasoljuk a Bárczay-kastély, a Rendezvények Háza, a Görög és Római katolikus templomok, a Református templom, a Zsolcai csata emlékmű, a Kegyeleti Park, az Összetartozás emlékpark, valamint az Árvízi emlékpark megtekintését.
