TESTVÉRTELEPÜLÉSEK
Delcevo
Földrajzi elhelyezkedés:
Delcevo Macedónia fővárosától-Szkopjétól délre, mintegy 164 km-re található. A Golak hegység lábánál, a Bregalnica folyó két partján fekszik. A város neve a történelem során többször megváltozott.
Kultúra, látnivalók:
Hagyományos Golak folklór találkozókat tartanak minden év augusztus 8-9 között, ahol a környező országok folklór társulatai is képviseltetik magukat.
Az ide látogató turisták és a lakosok számára 1981-ben megalapították Delcevo Rekreációs Központját. A Golak hegység friss levegővel és a tiszta hegyi forrásokkal várja az ide látogatókat, télen pedig a vastag hótakaró alatt kínál felejthetetlen és egyedi látványt.
A két város közötti kapcsolat felvételében, illetve kiépítésében a szkopjei magyar nagykövet úr működött közre. Delcevo Önkormányzatával 2012. június 23-án került sor az együttműködési megállapodás aláírására.
Hivatalos weboldal: https://www.delcevo.gov.mk/
Draganovo
Földrajzi elhelyezkedés:
Draganovo Bulgária középső részén, Veliko Tarnovo megyében, a Jantra folyó jobb partján található. Draganovo községet a 12. században alapították, a mai napig alapítója nevét (Dragan) viseli. A magyarországi bolgárság egy jelentős részének ősei innen származnak.
Kultúra, látnivalók:
A XVII. századi Krisztus Születése templomot terméskőből rakták. A torony nélküli, kívülről falusias kis épület benyomását keltő templom belül több évszázados freskó rengeteget rejt.
A falu főterén áll az óratorony, melynek harangját még évtizedekkel ezelőtt a Zsolcáról is hazajáró bolgárok adományaiból készítették, s mely mind a mai napig jelzi a falucska lakói számára a pontos időt.
A kapcsolatfelvétel a Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat kezdeményezésére jött létre, mivel a Felsőzsolcán élő bolgár családok szülei, rokonai a településről származnak, ugyanakkor Draganovoban még mindig élnek olyan emberek, akik egykor városunkban dolgoztak vendégmunkásként.
Draganovoval a Testvértelepülési Együttműködési Megállapodás aláírására 2008. október 18-án került sor városunkban, a hagyományosan több éve megtartott bolgár kertészünnepség keretin belül.
Elérhetőség:
5137 sz. Draganovo
Ok. V. Tirnovo
Bulgaria
İzmir-Gaziemir
Földrajzi elhelyezkedés:
İzmir város (régebben Szmirna; görögül: Szmirni [Σμύρνη]) İzmir tartomány székhelye, az Égei-tenger partján, az İzmiri öbölben fekszik. Törökország harmadik legnagyobb városa és Isztambul után a második legnagyobb kikötője. İzmirhez tartoznak Epheszosz, Pergamon és Szardeisz ősi városai is.
Kultúra, látnivalók:
A város nemzetközi művészeti fesztiválnak ad helyet júniusban, júliusban, és nemzetközi vásárnak augusztusban, szeptemberben.
İzmir Madárparadicsom elnevezésű nemzeti parkjában, mely a várostól 15 km-re, Çiğli-ben található, több mint 205 madárfaj talált otthonra. 63 féle őshonos madár, 54. nyári vándormadár-faj, 43. téli vándormadár-faj él a parkban. 56 madárfajt tenyésztenek is a Madárparadicsomban, 80 km²-en.
A város központjában az Agora Skanzenben található egy darab történelem az Agora Open Air Museum, amely egy különleges szabadtéri múzeum, valamint a város ad otthont a világ ötödik űrtáborának is.
Hivatalos weboldal: http://www.izmir.gov.tr/
Királyhelmec
Földrajzi elhelyezkedés:
Királyhelmec (szlovákul Kráľovský Chlmec) város Szlovákiában, Kassától 90 km-re-délkeletre fekszik. A magyarlakta Bodrogköz szívében, a Tisza, a Bodrog és a Latorca folyók által körülölelt térség természetes központjában található a város.
Kultúra, látnivalók:
A város mai arculatát sajátos kettősség jellemzi. Egyrészt megőrződtek az egykori polgárosodó járási székhely hangulatos utcasorai, régi építményekkel: a gótikus elemeket őrző barokk római katolikus templom, a reneszánsz Csonkavár romjai, Lorántffy kúria, neogótikus református templom, klasszicista zsinagóga és az eklektikus épületkomplexum a Majláth és a Rákóczi utcák találkozásánál, másrészt magán viseli a múlt század utolsó évtizedeinek városrendezési elképzeléseit, amely az egyhangú tömbházak építését szorgalmazta.
Több regionális hatáskörű hivatalnak és intézménynek a központja, számos iskolával, egészségügyi központtal, sokféle szolgáltatási egységgel rendelkezik. Kulturális életét számos színházi, zenei és képzőművészeti jellegű rendezvény teszi színessé.
Önkormányzati szinten rendszeresen részt veszünk a település nagyobb kulturális rendezvényein, így különösen a hagyományosan szeptember végén megrendezésre kerülő Bodrogközi Kulturális Fesztivál, Királyhelmec Város Napja és a szüreti ünnepség rendezvénysorozaton. Ezen a rendezvényen több felsőzsolcai kulturális műsort is bemutattunk már, többek között a Zsolca Táncegyüttes, az ÁMK Művészeti Iskolájának tanulói, illetve az ÁMK Tanári zenekara is felléptek. A civil szervezetek között létrejött kölcsönös együttműködésnek köszönhetően, több közös rendezvény szervezésére is sor került az elmúlt években.
Az együttműködési megállapodás aláírására 2005. június 25-én került sor a városnap alkalmával.
Önkormányzatunk évente egyszer támogatja a település egy-egy jó tanuló és tanulmányait magyar középiskolában folytató diákját.
Hivatalos weboldal: http://hu.kralovskychlmec.sk/
Korláthelmec
Földrajzi elhelyezkedés:
Korláthelmec község Ukrajnában, Kárpátalján Ungvártól 14 km-re délkeletre fekszik.
A település eredeti neve Helmec volt, melyet a 14. század végén említett először oklevél. A 14. században a Helmeczy család birtokát képező területet a 15. században a Korláth család szerezte meg, a település az ő birtoklásuk idején nyerte nevének előtagját is.
A régi templomot.
Kultúra, látnivalók:
Az település első templomát a hívek 1799-ben lebontották, majd 1801-ben a gyülekezet hozzákezdett az új templom építéséhez, melyet 1806-ban fejeztek be, és mely ma már műemlék. A Római katolikus egyház 1989-ben alakult újjá, ekkor az igen rossz állapotban levő templomot teljesen felújították. A településen jelentős számban élnek görög katolikus és pravoszláv hívek is. Mindkét gyülekezetnek példásan rendben tartott temploma van.
1989 áprilisában a temetőkertben állítottak emlékművet a II. világháborúban elhunytak emlékére.
A testvérvárosi együttműködési megállapodás 2012. június 23-án, a Felsőzsolcai Városnapokon került megkötésre.
A kárpátaljai Korláthelmecről származik a városunkban élő maroknyi ruszin közösség több tagja, így évek óta baráti kapcsolat köti össze a két települést.
Önkormányzatunk évente egyszer támogatja a település egy-egy jó tanuló és tanulmányait magyar középiskolában folytató diákját.
Magyarkanizsa
Földrajzi elhelyezkedés:
Magyarkanizsa a Szerbiai Vajdaságban található 13 települést tömörítő járási székhely. Az országhatártól mindössze néhány kilométerre, a Tisza jobb partján fekszik. A mai Magyarkanizsa község 1960. január 1-jén három korábbi község, Magyarkanizsa, Horgos és Martonos egyesítésével jött létre.
Magyarkanizsa Szerbia egyik legészakibb községe. Pontosan félúton található Budapest és Belgrád között.
Kultúra, látnivalók:
A kanizsai cserép és a horgosi paprika: ez a két közkeletű fogalom szemléletesen vall a település iparáról, amely ezen kívül gyárt: díszkerámiát, fal- és padlóburkoló csempét, szigetelőanyagot, fagyasztott élelmiszert, gyümölcsösládát, női lábbelit, konfekciót, söprűt, fémárut. Építőipara nagy hagyományra tekint vissza.
A több mint 80 éves gyógyfürdő a gyógyhatású hévizet hasznosítja, amelynek keretében színvonalas szállodai és vendéglátóipari szolgáltatásokat is nyújtanak. A község korszerű oktatási és egészségügyi hálózattal rendelkezik.
Kanizsa mindig megkülönböztetett figyelmet szentelt az oktatásnak és a művelődésnek. Könyvtár, zeneiskola, a Cnesa Oktatási-művelődési Intézmény és művelődési egyesületek működnek a városban. Itteni székhellyel működik a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház, és a Nagy József Regionális Kreatív Műhely. A város továbbá eredményes sportegyesületekkel is büszkélkedhet (birkózás, evezés stb.).
A partnerkapcsolatokat megerősítő Együttműködési Megállapodás aláírására 2007. október 20-án, a Testvérvárosi Alapokmány aláírására pedig 2009. október 20-án került sor.
Önkormányzatunk évente egyszer támogatja a település egy-egy jó tanuló és tanulmányait magyar középiskolában folytató diákját.
Hivatalos weboldal: http://www.kanjiza.rs/ujlap/
Nyikómalomfalva
Földrajzi elhelyezkedés:
A falu közigazgatásilag Farkaslakához tartozik, attól 2 km-re, Székelyudvarhelytől 10 km-re fekszik. A falu személyautóval, autóbusszal Székelykeresztúrtól 18-km-re, és Székelyudvarhelytől 13 km-re közelíthető meg, részben műúton, részben köves úton. Legközelebbi vasútállomás Székelyudvarhelyen van.
Kultúra, látnivalók:
A falu központjában egykor pellengér állt, melynek emlékét a „Pellengér” tér őrzi. A falu kádármestereiről, cifrabundáiról. A falu jellegzetessége, hogy minden kapu székely kapu, amit ott a faluban faragnak.
Nyikómalomfalvával az egyik legrégibb városunk élő kapcsolata a testvértelepülések közül, hiszen 1989 óta van aktív együttműködés a település és városunk között. A település közigazgatási központja Farkaslaka, így az együttműködés megkötésére Farkaslaka-Nyikómalomfalva és Felsőzsolca között 2004 februárjában került sor. A településeken élő családok baráti kapcsolatainak is köszönhető, hogy rendszeresek hivatalos és magáncélú, elsősorban idegenforgalmi látogatások a településeink között.
Önkormányzatunk évente egyszer támogatja a település egy-egy jó tanuló és tanulmányait magyar középiskolában folytató diákját.
Egyéb érdekesség:
A Nyikómalomfalván 2005-ben történt pusztító árvíz helyreállítási munkálataihoz jótékonysági gyűjtést szerveztünk.
A Kegyeleti Park bejáratánál álló, nyikómalomfalvi fafaragók által készített és városunk számára ajándékozott székely kapu, 2008. augusztus 20-án került átadásra.
A 2010-ben városunkat ért katasztrófa során Nyikómalomfalva jelentkezett elsőként testvértelepüléseink közül, és ajánlott fel anyagi támogatást, valamint természetbeni segítségnyújtást.
2013-ban Felsőzsolca Város Önkormányzata 100.000,- Ft-tal járult hozzá a nyikómalomfalvi templom orgonájának felújításához.
Elérhetőségek:
Nyikómalomfalva
Moráreni 4168
Jud. Harghita
Románia
Olsztynek
Földrajzi elhelyezkedés:
Olsztynek és a hozzá tartozó közigazgatási egység (gmina) a Mazuri-tóhátság, az ún. Nagytavak vidékén, Lengyelország zöld tüdején helyezkedik el. A gazdagon formázott, dimbes-dombos felszínt több folyó, völgy szeli át. Olsztynek legnagyobb értéke a Warmia – Mazury történelmi vidék kulturális öröksége valamint maga a természet.
Kultúra, látnivalók:
A város főterén, a városháza előtt egy hatalmas kőoroszlán áll. A szobor a tannenbergi csatában részt vevő 2. Mazaury-i gyalogos hadosztálynak a szimbóluma.
Olsztynek környéke szép tájakban gazdag, mely sokfélesége – a kis folyók és számos tavak szerteágazó rendszere-, valamint a nyugalom és a csend garantálják a teljes kikapcsolódást és pihenést a természet lágy ölén.
Az aktív turisztika szerelmeseit kijelölt gyalog-, kerékpár-, és kajaktúrák várják.
Olsztynek értékes kincse és különlegessége a Königsbergből 1940-ben átköltöztetett Néprajzi Múzeum, jelenleg a Népi Építészeti Múzeum, mely Európa egyik legrégebbi szabadtéri múzeuma.
A kapcsolatfelvétel a felsőzsolcai Lengyel Kisebbségi Önkormányzat kezdeményezésére jött létre. Az Együttműködési Megállapodás aláírására 2004. március 25-én került sor.
Hivatalos weboldal: http://www.olsztynek.pl/
Visk
Földrajzi elhelyezkedés:
A kárpátaljai Visk az egykori koronaváros a Máramarosi-medence dél-keleti részén, az ukrán-román határ mentén, a Tisza bal partján Huszttól 25 km-re fekszik. Közigazgatásilag néhány kisebb szomszédos település is Viskhez tartozik.
Kultúra, látnivalók:
Az ódon református templom kertjében állították fel az elsők között Kárpátalján azt a gyönyörű kopjafát, amely az 1944 novemberében elhurcolt magyar férfiak emlékműve.
Az asztalos mesterség régóta fiúról fiúra száll. A műhelyekben európai színvonalú asztalos termékek: ajtók, ablakok, szobabútorok, hangulatos térelválasztók készülnek. Hagyományőrző község. Igen sok viski asszony foglalkozik kukorica csuhéfonással, de hagyománya van a rongypokróc-szövésnek, a szalmafonásnak is. Jellegzetesek a régi viski épületek. Az itteni hagyományőrzők a 100 éves lakóházban rendeztek be tájházat magyarországi támogatással.
A baráti, családi, civil kapcsolatokon túlmenően ma már kulturális szálak is összekötik a két várost. Rendszeresek az egymás rendezvényein való részvételek, illetve a Férfi Népdalkórus Visken való vendégszereplései.
A testvérvárosi együttműködési megállapodás aláírására 2009. szeptember 20-án került sor.
A Visken élő fafaragó, Balázs István ajándékozta városunknak az Összetartozás Emlékparkban felállított Trianoni Emlékművet, de más fafaragása is megtalálható a Polgármesteri Hivatalban.
Hivatalos weboldal: http://visk.ucoz.hu/