Skip to content

Városnap – Színes programok várták szombaton a Felsőzsolcára látogatókat

Felsőzsolca Város Önkormányzata ünnepi programsorozattal várta az érdeklődő felsőzsolcai lakosokat a várossá avatás 27. évfordulóján, június 28-án és 29-én. Szombaton színes programok szórakoztatták a résztvevőket a sportpályán.

Facebook

A hagyományokat folytatva megmérették magukat a felsőzsolcai és a királyhelmeci focisták az öregfiúk labdarúgó torna keretében. Az Aranykapu bábszínház előadását babzsákokból élvezhették gyerekek és felnőttek, majd 12 órakor elhelyezték koszorúikat a város és a testvértelepülések vezetői az Összetartozás Emlékparkban, kiemelve a baráti kapcsolatok fontosságát a testvértelepülések között.

Természetesen idén is megannyi szórakoztató elem, a rendezvény területén ingyenes foglalkozások, játékok nyújtottak kikapcsolódási lehetőséget a résztvevők számára. A FIDELA Gazdi- és Kutyaképző Központ bemutatója során izgalmas feladatokat láthatott a közönség, míg a Tiszaújvárosból érkező Feketekese Íjász Egyesület tagjainak segítségével megismerhették az íjászat fortélyait, eszközeit.

A színpadi programok keretében a megnyitót követően helyi csoportok kaptak teret, délután 17 órától pedig a részt vevő Fortuna Tánc és divatstúdió táncosainak forgataga hozta el a lendületet. Sokan várták a színpad előtt a helyi kötődésű Éva Bence fellépését, majd több száz rajongó érkezett Szikora Róbert és az R-GO koncertjére, hogy átélhesse az eredeti csikidám életérzést. A közismert slágerek és a színpadról áramló energia egyöntetű sikert aratott. A nagykoncertet követően a Vegas Show Band régóta várt fellépése sokakat megmozgatott, a külföldi és magyar slágerek egyaránt táncba hívták a közönséget. A városnapi ünnepi programsorozat pénteken és szombaton is nagyszerű hangulatban telt, méltóképpen emlékezett a város Felsőzsolca várossá avatásának 27. évfordulójára.