Skip to content

Ünnepi műsor, kiállítás a magyar kultúra napja tiszteletére

Felsőzsolca Város Önkormányzata január 21-én a Bárczay-kastélyban tartotta kiállításmegnyitóval egybekötött ünnepi rendezvényét a Magyar Kultúra Napja alkalmából.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc – a kézirat tanúsága szerint – 1823-ban ezen a napon fejezte be, tisztázta le a Himnuszt Szatmárcsekén.  Felsőzsolca Város Önkormányzata január 21-én a Bárczay-kastélyban tartotta kiállításmegnyitóval egybekötött ünnepi rendezvényét.

 

Az ünnep alkalmából a magyarság határon innen és túl, szerte a világban megemlékezik a magyar kulturális értékekről. Kiállításokat, koncerteket rendeznek, könyvbemutatókat, irodalmi esteket és színházi előadásokat tartanak. Városunkban a Felsőzsolcai Közösségi Ház és Városi Könyvtár által, a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepség keretén belül nyílt meg „Impressziók, tájélmények” – címmel Törő Irén festőművész kiállítása a Bárczay-kastély földszinti kiállító termében.

 

Az ünnepségen köszöntő beszédet mondott Szarka Tamás, Felsőzsolca Város polgármestere, majd a kiállítást Goda Gertrúd művészettörténész nyitotta meg.

 

– A képeken a hazai táj látható. Ezen belül a fő motívum a fa, melyet a néprajz által életfának hívnak. A művészetben és különösen Irénke képei kapcsán még önarckép is lehetne. Önarckép egy-egy pillanatban, egy-egy olyan időszakban, amikor úgy érzi, hogy ecsetje segítségére lesz mondandójának és hangulatának, érzelmeinek tükröződésére. A mélyről táplálkozik, ellenáll a természetnek, a meteorológiának, az ember tervezésének a természetben, hogy fölnyújtva ágait, fölfelé ívelve a végtelen felé jól érezze magát. – mondta a művészettörténész a kiállított képek kapcsán.

 

Törő Irén, a Tiszakesziben született festő, a Tisza-táj szépségén, az egyszerű emberek lelki tisztaságán nevelkedett. A természet moccanásai és a megtapasztalt emberi értékek végig kísérték életét, ezek a gyökerek táplálják művészeti tevékenységét. A természethez való kötődése meghatározó tényező munkája során, de az emberi érzések, viselkedések nap mint nap megérintik, és hatással vannak festészetére. Az egyszerűt, a mindennapit, de nem hétköznapian – ezek az érzések motiválják alkotói útját.

Tanulmányait az Egri Tanárképző Főiskolán, majd a Magyar Iparművészeti Egyetemen és a Pécsi Tudomány Egyetemen végezte. Mesterei voltak: Papp László, Seres János és Blaskó János festőművészek.

Pályáját Miskolcon kezdte és ma is ott él, ahol először érintette meg igazán a képzőművészet.

Ötven évnyi alkotó tevékenység és számos díj áll mögötte, rendszeresen állít ki, minden évben szerepel csoportos és egyéni kiállításokkal. Több mint hetven önálló és számtalan csoportos kiállítás jelzi útját külföldön és belföldön egyaránt. Aki végig járja kiállítását, hatalmas élményben lehet része, a természet közelségének megtapasztalása által.

 

A rendezvényen Lajos András, a Miskolci Nemzeti Színház művésze – aki 2020-ban az Évad színésze lettkedvenc verseiből adott elő.

„Az a legfőbb, hogy élményt tudjak adni a közönségnek. Az előadások alkalmával mindig úgy érzem, hogy gyümölcsözik a befektetett energia.” – fogalmazott korábban, a díj átvételekor a színművész.

 

Az est folyamán, az esemény színvonalát emelve közreműködött a Festive Brass Rézfúvós Együttes.

 

Törő Irén festőművész kiállítása március 1-ig fogadja a látogatókat.

Tekintsék meg Önök is!