Fotó: Kovács Dávid
Újabb sikeres Vállalkozói Fórumot tartottak Felsőzsolcán, melynek keretében csütörtökön találkoztak a város vállalkozói a Rendezvények Házában. Az önkormányzat rendezvényén Hunyadi László, kis- és középvállalkozások fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár és Dr. Kádár Krisztián Sándor, a Königsberg Consulting Tanácsadó Kft. ügyvezetője tartott előadást a felsőzsolcai vállalkozások vezetői részére, akik a kapott ismereteket elsajátítva, azokat a hétköznapi munkafolyamatokba adaptálva sikeresebbé tehetik vállalkozásukat.
Felsőzsolca Város Önkormányzata második alkalommal szervezte meg Vállalkozói Fórumát, melynek elsődleges célja, hogy az önkormányzat köszönetét fejezze ki a helyi vállalkozók részére. A fórumot Szarka Tamás, Felsőzsolca Város polgármestere nyitotta meg és köszöntötte a megjelent vállalkozások képviselőit. – A gazdasági élet jelentősen befolyásolja egy adott település életét. Ez így van városunkban is, ahol több mint 600 vállalkozás működik. Ezek a cégek hozzájárulnak a település fejlesztéséhez akár közvetlenül, akár közvetve. Nemcsak az adófizetés miatt fontosak ezek a vállalkozások, hanem azért is, mert munkahelyet teremtenek és nagyon sok esetben helyi erőforrást alkalmaznak, valamint sok vállalkozás nagy mértékben erősíti a felsőzsolcai közösséget is – mondta a polgármester, aki köszöntőjében kiemelte, fontos, hogy a vállalkozások és az önkormányzat között folyamatos legyen a párbeszéd és egymás munkájának segítése. Ennek jegyében a mostanihoz hasonló rendezvényekkel kíván lehetőséget biztosítani a kapcsolatépítésre, vagy akár üzleti megbeszélésekhez is.
Csöbör Katalin országgyűlési képviselő köszöntőjében hangsúlyozta, hogy mennyire fontos az ilyen jellegű program, ami segíti a helyi vállalkozások fejlődését a kapcsolatok erősítése által.
Az est díszvendége Hunyadi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára, a Kormány vállalkozásfejlesztési stratégiájáról és intézkedéseiről tartott előadásában kitért az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv céljaira, valamint a hazai KKV-szektort érintő támogatási programokra.
A fórum második felében Dr. Kádár Krisztián Sándor, a Königsberg Consulting Tanácsadó Kft. ügyvezetőjének előadását hallhatták a résztvevők, akik az Ügyfélkapu aktuális változásaival kapcsolatban kaptak teljes körű tájékoztatást. A kellemes hangulatú előadás érintett olyan témákat, mint például: a könyvelők meghatalmazása az általuk ellátandó jogkörökre vonatkozóan. A kapott ismereteket elsajátítva, azokat a hétköznapi munkafolyamatokba adaptálva sikeresebbé tehetik vállalkozásukat azok, akik éltek a felkínált szakmai lehetőségekkel és részt vettek a fórumon, melynek záró programjaként Felsőzsolca Város polgármestere elismeréseinek átadására került sor.
Felsőzsolca közösségéért elismerésben részesült a HUN-Therm Consulting Kft. A műanyag nyílászárók gyártására, értékesítésére és ehhez kapcsolódó egyéb szakmai szolgáltatásokra szakosodva alakult cég, a magyar hagyományokkal rendelkező nyílászárógyártás terén a hazai és a nemzetközi piacokon szerzett ismeretet és tapasztalatot ötvözi. A HUN-Therm Consulting Kft. elsődleges céljául tűzte ki, hogy a maximális elégedettség mellet kiszolgálja a lakosság, illetve a hazai nagykereskedelmi hálózat szereplőit. Termékeinek széles kínálata és a mai kor követelményének megfelelő technológiai háttér biztosítása mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy megrendelői számára a legmegfelelőbb megoldást kínálja. A cég viszonteladói hálózata, mely országosan fellelhető, garantálja minden egyes ügyfélnek saját lakhelyén a biztonságot és kapcsolatot az adott munkára, legyen az akár 1 db nyílászáró. A társaság partnerei hosszú távon, megbízhatóan működnek az adott régióban, ezáltal is kívánják generációkon keresztül átadni a magyar ablakgyártás hagyományait. A folyamatos fejlődés mellett, a cég vezetése elhívatott a helyi rendezvények támogatásában is. Keresi a kapcsolatot a város vezetésével, és évről évre segítséget nyújt a közösségépítésben a felsőzsolcai programok támogatásával. Az elismerést Rónai Attila vette át.
Felsőzsolca Gazdaságának erősítéséért a Felsőzsolcai Agro Kft. ügyvezetője Dr. Zsiga Marcell vette át a polgármesteri elismerést. A Felsőzsolcai Agro Kft.-t az észak-magyarországi régió legnagyobb agrárcsoportjának, a Borsod Agroker Zrt.-nek a tulajdonosai vásárolták meg 2020-ban. A cég hatékonyságát, eredményességét megháromszorozták az új gazdák, ennek következtében a felsőzsolcai önkormányzat működéséhez is a 2020 előtti iparűzési adó háromszorosára nőtt összegének megfizetésével járulnak hozzá. Az eszközpark és ingatlanállomány fokozatos fejlesztésekkel újul meg. A megtermelt Ménrót és Nádor magyar búzafajták jelentős részét a cégcsoporthoz tartozó hernádkércsi vetőmagüzemben előkészítve és bezsákolva, vetőmagként értékesítik, így került felsőzsolcai búza az ország legkülönfélébb pontjaira, a Hajdúságtól Baranyáig. 2024-ben a felsőzsolcai almáskert is a cégcsoporthoz került, ezáltal a város méltán híres fesztiválján, az Alma Feszten már a cégcsoport képviseltette magát. 2025-ben is nagy feladatokat vállalnak Felsőzsolcán: a gyümölcsösben ezekben a hetekben 1000 új fa elültetésével kezdődik meg az ültetvényállomány frissítése.
Felsőzsolca Fejlesztéséért a CHEMOTEX Kft. részesült elismerésben, melyet Hirkó Tibor, a cég ügyvezetője vett át. A cég 2019-es alapítását a szerelőiparban, az építőiparban és vállalkozás vezetésben szerzett több éves tapasztalatszerzés előzte meg. A vezetők és dolgozók nagy része évek óta ezen iparágakban végeztek tevékenységet, ennek megfelelően a társaság létszáma úgy került összeállításra, hogy minősített hegesztőik az energiaiparban és a vegyiparban előforduló valamennyi feladatkörre érvényes jogosultsággal rendelkezzenek. A szakemberek biztosítása mellett, gépekkel is jól felszerelt vállalkozás, működési körén belül mindennemű szerelési és javítási munkák elvégzésére alkalmas műhely és helyszíni körülmények között egyaránt. A Felsőzsolca Ipari Parkban található társaság főbb tevékenységi területei közé tartozik a technológiai csőszerelés, hegesztés, izometria alapján történő előgyártás, helyszíni szerelés, fémszerkezetek gyártása, szerelése, erőművi berendezések szerelése, épületgépészet több területe, távvezeték építés, bontási munkák, valamint az építőipari generál kivitelezés is. A vármegyében, így Felsőzsolcán is számos beruházás kivitelezése biztosít referenciát a társaság jövőbeni megbízói számára. Munkavégzésük során mindig együttműködőek a megrendelővel és maximálisan alkalmazkodnak az önkormányzati igényekhez.
Felsőzsolca Város vezetésének különösen fontos a helyi gazdasági szereplők közötti jó partneri kapcsolat kialakítása, építése, hiszen ez az alapja annak, hogy már több éve dinamikusan fejlődő várossá alakult Felsőzsolca. Ezt a jó partneri együttműködést folytatva kívánja a jövőbeni is megszervezni az önkormányzat ezt a rendezvényt.