Skip to content

Tanári koncert a Zene Világnapján

 

A Csomasz Tóth Kálmán Református AMI felsőzsolcai tagintézményének tanárai és növendékei muzsikáltak kedden délután a zene világnapja alkalmából.

Az UNESCO Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin, hegedűművész kezdeményezésére 1975-ben emelte október 1-jét A Zene Világnapja rangjára.
Felsőzsolcán az idén a Közösségi Ház és Városi Könyvtár kezdeményezésére egy régi hagyomány felelevenítéseként a városban működő, Csomasz Tóth Kálmán Református Alapfokú Művészeti Iskola művész tanárai adtak koncertet a Bárczay-kastélyban, október 3-án kedden, 17 órától.

A vendégeket és a koncert szereplőit Szarka Tamás polgármester köszöntötte, aki beszélt a zeneművészet jelentőségéről a hétköznapokban és az ünnepek fényében, s elismerő szavakkal méltatta a muzsikusokat, akik zenéjük által segítenek, célt adnak mindannyiunk számára.
Az est „mester és tanítványai” blokkjában Pohl Dávid Glinka: f-moll Nocturne-jét zongorán játszotta, majd Dobos János a tuba szak 5. osztályos növendéke Shelokov: Gyerekkoncert című darabjával kápráztatta a közönséget.
A zeneiskola felsőzsolcai tagintézményvezetője, Karsáné Tanyi Bernadett és Slezák Éva négykezese után az intézmény rézfúvós tanára, Dobos János tubán és Koscsóné Nagy Anita zongorán Johann Ernst Galliard: V. Sonata-ját játszották.
Az est befejezéseként a zeneiskola gitártanára, Orosz Gábor a saját zenekarával, a La Barriere-rel swing és manouche zenét muzsikált nagy sikerrel.
A koncert végére mindannyian éreztük annak a valóságát, hogy a zene által az emberek legmélyebb érzéseiket, legszebb reményeiket juttatják kifejezésre, s e nélkül létezni valóban olyan, mint levegő nélkül élni – számolt be az eseményről Orosz Gáborné, az intézmény megbízott vezetője.

Facebook