Skip to content

Színes programokkal csalogatja látogatóit a Felsőzsolcai Adventi Forgatag

November 27-től újra várja az érdeklődőket az Adventi Forgatag Felsőzsolcán. A négy hét alatt, vásár, gasztronómia, szabadtéri programok, kézműves foglalkozások és Adventi koncert várja a látogatókat a rendezvény helyszínein – tájékoztatta a lakosságot Szarka Tamás, Felsőzsolca Város polgármestere közösségi oldalán.

Idén is lesz Adventi Forgatag Felsőzsolcán

A programkínálatban gyerekek és felnőttek számára szóló események váltják egymást az adventi időszak alatt. Heteken belül érkezik a Mikulás, és a hagyomány szerint lesz Adventi koncert is a Római Katolikus templomban, az önkormányzat szervezésében. November 27-én, vasárnap adventi készülődéssel és az első gyertya meggyújtásával veszi kezdetét az ünnepi program. A Hősök terén idén is közösen gyújtják meg az adventi gyertyákat, és a Mikulás is várja majd a gyerekeket a téren és a Városházán egyaránt. A faházak kézműves árukkal és karácsonyi hangulattal árasztják majd el a nézelődő közönséget és csalogatják a vásárlókat. Az adventre hangolt házikók között idén is kóstolhatnak forralt bort és teát, melyeket a helyben sütött kürtöskalács illata kísér majd, hogy a város ünnepi hangulatba kerüljön.
Hétről hétre várják majd a karácsonyra hangolódó programok az érdeklődőket a Hősök terén és a rendezvény további helyszínein.

A részleteket a plakáton olvashatják:

Takács Nikolas Adventi koncertjére december 16-án, 18 órára várják az ünnepelni vágyó közösséget a Római Katolikus templomba. Aki ellátogat a koncertre fantasztikus élmény részesévé válhat.