Skip to content

Szent Márton nap

Idén is a libáké volt a főszerep az óvodában.

Szent Márton püspök emléknapja, – november 11. – jeles dátum a népi kalendáriumokban: ekkorra híznak meg a fiatal libák, érik meg az újbor.

A közmondás úgy tartja, „aki Márton napján libát nem eszik egész éven át éhezik”. A gazdasági év befejezésének napján már a középkortól nagy lakomákat rendeztek, mert úgy hitték, hogy akkor az új esztendőben is bőven lesz mit enni és inni.

 

Márton napjához számos időjóslás is fűződik: „ha Márton lúdja jégen áll, karácsonykor sárban botorkál”, vagy „ha jókedvű Márton, kemény lesz a tél”.

Óvodánkban mi is próbáljuk a gyerekeket megismertetni a néphagyományokkal. Ezek egyike Márton napja. – Számolt be Mag Zsolt Sándorné óvodavezető.

Témahét keretében mind a tíz csoportban, változatos tevékenységekkel kedveskedtünk a gyerekeknek. Libás játékokkal, versekkel, énekekkel, közmondásokkal ismerkedhettek meg.

Kiállítást rendeztünk az óvoda aulájában azokból a libás képekből, lámpásokból, amit a gyerekek a hét folyamán készítettek.

 

A témahét fénypontja a csütörtöki lampionos felvonulás volt a Krisztina óvodában és a változatos libás játékok a Park utcai székhelyen.
Szemet gyönyörködtetőek voltak a szebbnél-szebb lampionok, melyekből áradt a fény, ami a jó cselekedet jelképe. Megismerhették Szent Márton legendáját, megérkezett meseországból Ludas Matyi, aki kedvesen tréfálkozott kicsikkel, nagyokkal, majd az alkalomhoz illő libazsíros kenyér várta a gyerekeket és délután az érkező szülőket.

 

Az izgalmas játékok, tevékenységek erősítették a társas kapcsolatokat, a csoport összetartozását, egyéni képességeik fejlődését.