Skip to content

Szekeres Erzsébet festett virágoskertje – Újabb látványos kiállítás nyílt a Bárczay-kastélyban

Tegnap délután megnyílt a Felsőzsolcai Közösségi Ház és Városi Könyvtár Szekeres Erzsébet festett virágoskertje című kiállítása a Bárczay-kastélyban. A hangulatos tárlat 2022. június 28-ig várja az érdeklődőket.

Szekeres Erzsébet Magyar Örökség- és Pro Cultura Christiana-díjas textilművész munkáiból harmadik alkalommal nyílt kiállítás Felsőzsolcán, mely egyben ősbemutató is.

A megnyitón Szarka Tamás polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd a kiállítást Dr. Bodnár Mónika etnográfus-muzeológus, a Herman Ottó Múzeum munkatársa nyitotta meg. Az eseményen közreműködött Maczkó Mária Emerton- és Magyar Örökség-díjas énekművész. A művésznő ugyan nem tudott személyesen részt venni, egy telefonbeszélgetés keretében mégis jelen volt.

Szekeres Erzsébet művészete, szűkebb hazájának, a Galga mentének népművészeti hagyományaiból táplálkozik. Kézzel varrott, gyapjú, selyem és fémszállal megálmodott textilképei varázsos világba vezetnek el bennünket. A textil világába édesanyja vezette el a munka szeretetére, az anyag tiszteletére tanítva. Kezdeti képi próbálkozásai után, életműve vezérfonalául a textilművészetet jelöli. Egyéni utakon járó, sokoldalú, kísérletező kedvű művész. 1988 óta tagja a Művészeti Alapnak, számos kitüntetést mondhat magáénak. Tehetsége varrottasaiban, öltéstechnikája bravúrjával bontakozik ki. Különös hangulatú művészete, közvetlen mesélőkedvvel, a népi szimbólumok nyelvén szólal meg.

A felsőzsolcai kiállításon a szőttesek és varrottasok mellett a művésznő akvarelljeiben is gyönyörködhetünk június 28-ig a Bárczay-kastélyban.