Skip to content

Szegedi Dezső Jászai Mari-díjas színművész a Bárczay-kastélyban

 Fotó: Felsőzsolcai Közösségi Ház és Városi Könyvtár

Facebook

Merj álmodni és meglátod a holnapot! – címmel Szegedi Dezső színművész motivációs beszélgetésére érkeztek a tanulók a Bárczay-kastélyba.

A színművész előadásában beszélt életútjáról, szépirodalmi kapaszkodókról és a szüntelen tudásvágyáról. 1953-ban született egy cigánytelepen, egy nagyon szegény családban. Ő még beszéli a romák nyelvét. 12 éves korában a nagyszüleihez került. Az édesapjának, aki nagyon sokat olvasott volt egy kis házi könyvtára. Gyerekként az Ő példáját követte. Az első könyv, amit elolvasott Gárdonyi Géza – Egri Csillagok című regénye volt. A Földes Ferenc Gimnáziumba járt levelező tagozaton, majd leérettségizett. Egy amatőr színjátszó csoportba került, 1981-ben külsősként a Miskolci Nemzeti Színházban statisztált. 1982-2023 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt, ahol énekkari tagként kezdte pályáját. A munkásságáért kapott kitüntetések arra ösztönözték, hogy még nagyobb felelőséggel végezze a feladatait. 2005-ben létrehozta a Romano Teatro nevű színtársulatot, amelynek célja, hogy a művészet segítségével közelebb hozza egymáshoz a cigány és nem cigány fiatalokat.  67 évesen társadalomismeretből tett emelt szintű érettségi vizsgát, 68 évesen vették fel a Miskolci Egyetem kulturális antropológia szakára, most a szakdolgozatán dolgozik. 2018-ban a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagjává választották. Élettapasztalatával előadásában bíztatta a gyerekeket, hogy az általános iskola elvégzése után tanuljanak tovább, legyenek álmaik és legyen elég kitartásuk a megvalósításukhoz.