Skip to content

Szabadtéri Kastély Koncert – A Generátor zenekar koncertjével búcsúztatták a nyarat Felsőzsolcán

Fotó: Bartókné Nagy Anita

A nyár utolsó napjaihoz egy kedves hagyomány kapcsolódik Felsőzsolcán, 2021. óta minden évben megrendezésre kerül a Nyárbúcsúztató Szabadtéri Kastélykoncert, amelynek a hangulatos Bárczay-kastély udvara ad otthont. Az idei alkalommal is megtelt élettel az emblematikus épület környezete, ahol a Generátor zenekar koncertjével búcsúztatták a nyarat.

Felsőzsolca Város Önkormányzata, immár 2021. óta szervezi meg a nyár utolsó napjain a Nyárbúcsúztató Szabadtéri Kastélykoncertet a Bárczay-kastély udvarán. A rendezvény célja egy estére kiszakadni a hétköznapokból, együtt élvezni az élő zene élményét, a közösséget. Az elmúlt években számos különböző zenei stílus képviselői léptek már fel, bizonyítva, hogy a zene képes összekötni a különböző generációkat. A koncert kezdetén a vendégeket Szarka Tamás, Felsőzsolca Város polgármestere köszöntötte. Ezt követően a Generátor zenekar fergeteges produkciója töltötte meg a kastély udvarát. A zenekar jelenlegi, lendületes felállása az elmúlt fél évben állt össze. Repertoárjukban a mai slágerektől a nagy magyar rockklasszikusokig számos közönségkedvenc megtalálható, így az este során a fiatalabb és az idősebb korosztály is találhatott kedvére való dallamokat. A zenekar előadásában a kortárs slágerek mellett olyan legendás magyar előadók dalai is felcsendültek, mint a P. Mobil, az Edda vagy a Bikini. A koncert hangulatát tovább fokozta a táncoslányok és a szaxofonos közreműködése, akik még színesebbé és energikusabbá tették az estét. A közönség hamar együtt énekelte a zenekarral a jól ismert slágereket, a vidám dallamok pedig egyre többeket csábítottak táncra. A Generátor zenekar mögött mozgalmas időszak áll, hiszen az elmúlt évben számos településen találkozhatott velük a közönség, többek között Tihanyban és Siófokon is, valamint a térség számos rendezvényén szórakoztatták a zenekedvelőket. Népszerűségüket jól mutatja, hogy közösségi oldaluk követőtábora már meghaladta az ezer főt.
A szervezők a koncertre érkezőket zsíros kenyérrel és zamatos borral, a gyermekeket pedig frissítő szörppel kínálták, így a zenei élmény mellett egy kis közös falatozás és beszélgetés is hozzájárult az este családias hangulatához.