Fotó: Takács József
Új programsorozat indult a Bárczay-kastélyban. Interaktív előadások keretében, nagy érdeklődés mellett tartották meg február 18-án, kedden a Stílus és divat névre keresztelt programsorozat első alkalmát. A téma iránt érdeklődők Radóczi Ági stílustanácsadó – A divat tükre: stílusok, korok, történetek című előadása során, egy történelmi áttekintést tekinthettek meg, a jövőben pedig részletesebben is elmélyülhetnek az egyes korszakok meghatározó trendjeiben a résztvevők.
Új programsorozat indult a Bárczay-kastélyban. Interaktív előadások keretében, nagy érdeklődés mellett tartották meg február 18-án, kedden a Stílus és divat névre keresztelt programsorozat első alkalmát, melynek célja, hogy betekintést engedjen a különböző korszakok stílusirányzataiba. A rendezvényt Farkas Tünde könyvtárvezető nyitotta meg, aki pár szóban beszélt a kezdeményezés céljáról, majd Szarka Tamás polgármester köszöntötte a megjelenteket, aki beszédében kiemelte: a mindennapi életünkben is hasznos elsajátítani az alkalomhoz illő öltözködés és a jó megjelenés képességét.
– A divat szerintem valamennyiünk életében ott van. Én magam sem vagyok egy divat diktátor, de azért az ember mindig próbálja a kornak megfelelően követni a trendeket. És sokszor ugye vetődik fel a kérdés, hogy legyünk divatosak, vagy legyünk funkcionálisak, mert ugye a kettő az nem mindig fér össze. Tudom, hogy ezek örök dilemmák, és még az is egy fontos kérdés, hogy kinek mi áll jól? Szerintem fogunk erről is hallani most, vagy a közeljövőben valamelyik rendezvényen, mert szerintem ez foglalkoztat valamennyiünket. Köszönöm kedves vendégünknek, hogy segít nekünk eligazodni ebben a különleges világban. – mondta a polgármester.
Radóczi Ágnes stílustanácsadó előadásában a különféle történelmi korszakok stílusirányzatait tekinthették meg a résztvevők, akik hasznos tanácsokkal is gazdagodtak a jó hangulatú délután folyamán. A tartalmas előadásból kiderült, hogy a divatformáló hírességek milyen hatással voltak a divat változására. Az előadó beszélt arról, mi a stílus és mi a divat, valamint a kettő közötti különbségről. Elmondása szerint hisz abban, hogy minden ember megtalálhatja a saját stílusát, amiben jól érzi magát.
– Divat történettel készültem, és tulajdonképpen a divatikonok, inspiráló személyiségek kapcsán készültem erre az előadásra. Nyilván divat történetben egy picit nehéz interaktív módon az előadásba ilyen részleteket bele vinni, úgyhogy egy picit inkább az önismerettel és a stílus kapcsán szeretnék interaktív dolgokkal készülni. Azt gondolom, hogy a stílus, az sokkal inkább függő össze az önismerettel, mint pedig a divattal, nyilván ez abszolút korszakonként és életszakaszonként változik valakinél, úgyhogy ez inkább egy át fogóbb dolog, mint csak nem a divat – számolt be Radóczi Ágnes stílustanácsadó.
A programsorozat következő alkalma május 13-án kerül megrendezésre, amelyre szeretettel várják az érdeklődőket.