Skip to content

Sajtbolt nyílt a Felsőzsolcán

 

Egy újabb önkormányzati sikertörténetről számolhatunk be Felsőzsolcán. Felsőzsolca Város Önkormányzata a város gazdaságfejlesztési stratégiája alapján ma megnyitotta sajtboltját, és kézműves sajtkülönlegességekkel várja vásárlóit a Felsőzsolcai Majorban.

A Felsőzsolcai Városüzemeltető Központ állattartással és tejtermeléssel is foglalkozik. Kecske állományára építve – mely jelenleg 38 db -, tavaly döntött úgy a városvezetés, hogy a tejfeldolgozásra, tejtermék készítésre fókuszálva, eladásra szeretnének különféle kézműves kecskesajtokat készíteni, ez a terv pedig sikeresen meg is valósult.

Felsőzsolcán, a Szent István utcán nyitották meg sajtüzemük mellett kialakított boltjukat, a termékeiket pedig előrendelés alapján helyben, szerdai napokon értékesítik. Kínálatuk igencsak széles: natúr, fűszerezett, snidlinges, borsos, kapros, lilahagymás, provanszi és füstölt sajtok közül válogathatnak a sajtok kedvelői.

Az élelmiszerárak drágulása miatt és a régió vásárlóerejére tekintettel 20 dkg és 40 dkg-os kiszereléseket készítenek, a termékek kilogrammos ára 6.000, – forint.
Az előrendelés az átvételt megelőző héten szerdán 11 óráig adható le, átvételre az azt következő héten szerdán biztosítanak lehetőséget 15 és 17 óra között az újonnan nyílt boltban, a Felsőzsolcai Majorban (3561 Felsőzsolca, Szent I. u. 1. sz.).

– A városüzemeltetésében működő gazdaságunk alapját kecsketartás és tejtermelés adja, melyhez társítottuk az alapvető élelmiszerek előállítását, és a feldolgozott termékek készítését. Ezen belül a tej, így a sajtkészítéssel kezdtünk el foglalkozni. Az állattartás a Szent István utcán található területünkön folyik, amit a köznyelv “Felsőzsolcai Majornak” hív. A sajtok készítése az itt kialakított üzemben kistermelői keretek között történik, innen ered a sajtjaink fantázia neve is – mondta Szarka Tamás, a város polgármestere.

– Azt gondolom, hogy egy újszerű kezdeményezésnek lehetünk tanúi a mai napon, hiszen hivatalosan is megnyitjuk a térség első önkormányzati sajtboltját itt, a felsőzsolcai majorságban” – mondta el Csöbör Katalin a térség országgyűlési képviselője, aki gratulált az ötlethez és a megvalósításhoz is a város polgármesterének.

Az üzemhez tartozó bolt megnyitása egy hosszú procedúra eredménye, mely során a telek korábbi rossz kialakítása, engedélyeztetési eljárásainak hiánypótlása, térkép és telekrendezési, valamint bejegyzési folyamatok sokaságát folytatták le – tudtuk meg Molnárné Vantal Nikoletta igazgatótól, aki elmondta, hogy a jelenlegi városvezetés kitartó munkájának köszönhető, hogy a város lakói végre megvásárolhatják a helyi kézműves termékeket.