Skip to content

Önkormányzati támogatás a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságnak

Felsőzsolca Város Önkormányzata ötszázezer forint támogatásban részesítette a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságot.

Az elmúlt időszak hatékony rendőri munkáját köszönte meg ma délelőtt Szarka Tamás, Felsőzsolca város polgármestere Dr. Kiss Attila megyei rendőr-főkapitánynak, akinek a részére ötszázezer forint támogatásról szóló adománylevelet adott át a polgármesteri hivatal dísztermében.

 

A tudatmódosító szerek hatása alatt álló emberek több alkalommal történő megjelenése a városban komoly beavatkozásra adott okot, melyben a helyi rendfenntartók és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyújtott segítséget.

Ennek az együttműködésnek köszönhetően javult a közbiztonság, amit a lakosság pozitív visszajelzései is megerősítettek – emelte ki a polgármester.

 

A polgármesteri keretből biztosított összeget a rendőrség felszerelések és eszközök vásárlására fordítja.

 

Az adománylevél átadását követően a Felsőzsolcai Önkormányzati Rendészet térfigyelő kameraközpontját is bemutatta városunk polgármestere Dr. Kiss Attila főkapitány úr részére.

A közelmúltban történt fejlesztéseknek köszönhetően a térfigyelő kamerák szintén nagy segítséget jelentenek az itt élők vagyonbiztonságának megóvásában és a jogsértések sikeres felderítésében.

 

Kapcsolódó tartalom: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/helyi-hirek/felsozsolca-tamogatja-a-fokapitanysagot