Skip to content

Ökumenikus imahét 2025

Fotó: Takács József

Vasárnap kezdetét vette a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) által szervezett ökumenikus imahét, mely 2025-ben január 19–26. között várja a híveket. A Felsőzsolcán szervezett alkalmakról az alábbiakban tájékozódhatnak.

Vasárnap kezdetét vette a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) által szervezett ökumenikus imahét, mely 2025-ben január 19–26. között várja a híveket. Az országos nyitó istentisztelet január 19-én, vasárnap 18.00 órakor tartották a Deák téri evangélikus templomban.

A 2025. évi ökumenikus imahét imádságait és elmélkedéseit az észak-olaszországi Bose monasztikus közössége készítette. Ebben az évben van az első ökumenikus zsinat 1700. évfordulója, melyet a Konstantinápoly melletti Niceában tartottak Kr. u. 325-ben. A megemlékezés kivételes alkalmat teremt arra, hogy együtt éljük meg és ünnepeljük a keresztények közös hitét a zsinaton megfogalmazott hitvallás szerint – azt a hitet, amely mindmáig eleven és termékeny. A 2025-ös ökumenikus imahét arra hív bennünket, hogy merítsünk közös örökségünkből, és még beljebb lépjünk a minden keresztényt egyesítő hitbe.

„Nagy Konstantin császár nevéhez fűződik egy új korszak kezdete, amikor is a keresztény hit elfogadott vallás lett a római birodalom területén, s befejeződik a keresztényüldözés időszaka. A történelmi visszatekintés és emlékezés célja imahetünk alkalmain kettős: hálával emlékezni azokra, akik a IV. század elején felelős hittel fontosnak tartották keresztény hitünk összefoglalását, nyílt és őszinte megvallását. Ugyanakkor tükröt tartanak elénk s kérdésként hangzik lelkünkben: hisszük-e az ősi hitvallásban olvasott vallomást? Készek vagyunk-e keresztény hitünkről hitvallást tenni családjainkban, kortársaink körében? Szükséges-e a XXI. század nyelvén keresztény hitünk és erkölcsi meggyőződésünk újrafogalmazása tömör hitvallás formájában? Valljuk, hogy az Egyházat nem mi s nem is eleink hozták létre s tartották meg, hanem az, aki a mindenség, a teljes kozmosz teremtője, megtartója, megszentelője és megváltója, az egy igaz s imádásra méltó Mindenható, aki Atya, Fiú és Szentlélek. Egyedül Őt imádjuk, hívjuk segítségül és Ő minden reményünk forrása. Ebben a meggyőződésünkben erősítsen minket a Szentlélek, az igazság és egység Lelke.” – olvasható az imahét anyagának magyar kiadásához készült köszöntőben.
Az idei jelmondat: „Hiszed-e ezt?” (Jn 11,26)

Az ökumenikus imahét alkalmai Felsőzsolcán:

Január 20., hétfő 17 óra Római katolikus templom

Január 23., csütörtök 17 óra Görögkatolikus templom

Január 24., péntek 17 óra Református templom

A felekezetek lelkipásztorai várják a gyülekezetek közösségét az imaalkalmakra!