Skip to content

Nyári tábor – Lehet jelentkezni az önkormányzat napközis táboraiba

Minden felsőzsolcai 7-15 éves gyermeknek lehetősége van idén is részt venni az önkormányzat nyári napközis táboraiban. Jelentkezni június 17., illetve július 22-ig lehet!

Az önkormányzat az elmúlt évekhez hasonlóan most is költségvetéséből támogatja a diákok nyári táborozását. Bárczay-kastély, Rendezvények Háza, könyvtári, sport, és kreatív tábor. Ezek a lehetőségek várják a gyerekeket idén nyáron is Felsőzsolcán.

„A Könyvtári táborokban a kultúra és a hagyományok megismerése a cél, tematikus foglalkozások és játékok által. Ennek a párja a Rendezvények Házában megvalósuló kreatív tábor, ahol pedagógusok irányításával kézműves foglalkozások, játékos vetélkedők és kirándulások várják a gyermekeket. A sport táborban elsajátíthatják a legnépszerűbb sportágak alapjait, túrák keretében megismerkedhetnek a környezetünkkel.
Közkedvelt táborainkkal biztosítjuk a gyerekek részére szabadidejük tartalmas eltöltését, miközben tehermentesítjük a szülőket a nyári felügyelet megszervezése alól. ” – tájékoztatott Szarka Tamás polgármester.

Valamennyi résztvevő diák idén is 15 ezer forint/fő díj befizetése mellett vehet részt a kiválasztott turnusban, mely a napi háromszori étkezés és a programok költségeit is magában foglalja. A további költségeket az önkormányzat fedezi.
Amíg a Nyári könyvtári tábori jelentkezési határideje június 17., a Sport és Kreatív nyári táborokra július 22-ig várják a jelentkezőket. A nyári napközis tábor első turnusa június 24-én indul, az utolsó pedig augusztus 9-én ér véget. A táborokra vonatkozó részletes tájékoztatót a jelentkezés alkalmával kapják meg a szülők az előző évek gyakorlata szerint.

Az önkormányzat nyári táboraira jelentkezni, valamint további információkról tájékozódni a Felsőzsolcai Polgármesteri Hivatal titkárságán, telefonon 06 46 613 000, vagy a tabor@felsozsolcaph.hu e-mail címen lehet.

A jelentkezési lap, szülői nyilatkozat és tájékoztató letölthető:

Jelentkezési lap

Szülői nyilatkozat

Tájékoztató