Skip to content

Megújult az Árpád fejedelem úti buszmegálló környezete

Fotó: Felsőzsolcai GAMESZ

Társadalmi összefogásnak köszönhetően ismét szebbé tették városunk egy szegletét.

Társadalmi összefogásnak köszönhetően ismét szebbé tették városunk egy szegletét.
A miskolci székhelyű Robert Bosch Kft. TEF osztályának megkeresésére esett a városüzemeltetés választása az Árpád fejedelem úti buszmegálló – régi végállomás – zöld területének szépítésére. A közösségi munkára Miskolcról közel 100 fő érkezett, akik a Felsőzsolcai GAMESZ dolgozóinak aktív közreműködésével és tervei alapján alakították ki a buszmegálló környezetének jelenlegi állapotát. A területet egy része felásásra került, majd geotextília borítást kapott, beültetésre kerültek a virágos és fás növények, végezetül gyöngykavics réteg került a tetejére.  – A korábbi évek során voltak már próbálkozások az említett zöldterület fejlesztésére vonatkozóan, azonban a beültetett növényeket minden alkalommal eltulajdonították. Reméljük a most kialakított rész érintetlen marad, és jövő tavasszal gyönyörködhetünk a szebbnél szebb virágokban – nyilatkozta Molnárné Vantal Nikoletta, a Felsőzsolcai GAMESZ igazgatója, aki köszönetét fejezte ki az RBHM/TEF osztályának segítő közreműködéséért, és elmondta sok szeretettel várják őket jövőre is, hiszen egy ilyen kezdeményezésre mindig nagy szükség van.

Az RBHM/TEF osztálya rendszeresen végez csapatépítés keretein belül karitatív tevékenységet, hiszen fontos számukra a közösségi felelősségvállalás, emellett örömmel tölti el őket amikor pozitív változásokat indítanak el mások életében. Az ilyen és ehhez hasonló cselekedetekkel lehetőségük van a kisebb közösségek és világunk jobbá tételére, erősítve ezzel a közösségi összetartozást.

Facebook