Skip to content

Márton-napi mulatság – Megélik a hagyományokat Felsőzsolcán

blank
Facebook

A néphagyományok kedvelőit várták a Bárczay-kastélyba november 8-án, szombaton a hagyományos Márton-napi mulatságra. A résztvevők egy vidám, élménydús délelőttöt töltöttek együtt, amely nemcsak szórakoztató, de tanulságos is volt számukra, hiszen a szervezők gazdag programkínálattal, zenével, tánccal és persze libás finomságokkal készültek.

November 11-e Szent Márton napja. A néphagyomány ehhez a naphoz nagyon sok hiedelmet, szokást köt. Márton-nap a 40-napos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, a jóízű és gazdag falatozás, vigasság napja. A Felsőzsolcai Közösségi Ház és Városi Könyvtár ebben az évben is megszervezte a Márton-napi mulatságot, ahol a résztvevők megismerkedtek a Márton napjához kapcsolódó hagyományokkal, szokásokkal.

A Bárczay-kastélyban rendezett program célja az volt, hogy a gyerekek játékos formában ismerkedjenek meg a Márton-nap hagyományaival. A résztvevő 26 gyermek a délelőtt folyamán zenés, népi játékokban próbálhatta ki magát: libát hajtottak, népdalokat és néptánc lépéseket tanultak. A közös játékot követően kézműves foglalkozásra került sor, ahol libás babzsákot és kis libát készítettek. A gyerekek nagy örömmel mutatták meg egymásnak az elkészült alkotásaikat. Ezt követően ügyességi játékok sora várta őket. Különböző állomásokon mérettették meg magukat, mint például tojásgurítás, célba dobás, vagy termésválogatás. A rendezvény végén kínált friss, libazsíros kenyér és meleg tea tette teljessé a Márton-napi programot, hiszen a közös falatozás családias hangulatban telt, a gyerekek pedig élményekkel és saját készítésű libáikkal tértek haza.