Skip to content

Maradjunk együtt! – Házaspárok köszöntése Felsőzsolcán

Vasárnappal elkezdődött a házasság hete, mely idén 15. alkalommal hívja fel a figyelmet a család és a házasság értékeire. A február 20-ig tartó rendezvénysorozathoz csatlakozva tegnap délután Szarka Tamás polgármester köszöntötte a felsőzsolcai házaspárokat.

Hazánkban február 13. és 20. között 15. alkalommal kerül megrendezésre a házasság hete, melynek középpontjában ebben az évben a kapcsolatok gondozása, és a közös fejlődés áll.

Az eseménysorozat mottója: Maradjunk együtt!

Országszerte csaknem 200 programmal várják a házaspárokat, egészen vasárnapig. A központi programok mellett számos magyarországi és határon túli település, így Felsőzsolca is részt vesz a rendezvénysorozatban az önkormányzat házaspárok és gyermekek felé irányuló felhívásaival.

Ebből az alkalomból várták ugyanis azon házaspárok jelentkezését, akik idén, 2022-ben ünneplik 1., 5., 10., 15., 20., 25., 30., 35., 40., 45., 50., 55., 60. … házassági évfordulójukat.

A felhívásra 29 pár jelentkezett, őket köszöntötte ma délután Szarka Tamás polgármester a Városháza Dísztermében. A rendezvényen elhangoztak a jó házasság titkai, természetesen mindenki a saját kapcsolatára alapozva osztotta meg tapasztalatait, tanácsait.

A jubiláló párok között több ezüst, arany és gyémántlakodalmát ünneplő házaspárt is köszöntött a polgármester házassági évfordulójuk alkalmából.

A gyermekeknek szóló rajzpályázat díjkiosztóját ma délután 16 órakor tartják, szintén a Városháza Dísztermében. – tudtuk meg Szarka Tamás polgármestertől.

 

Az megyei média eseményről szóló beszámolóját ITT tekinthetik meg.

 

Vélemények és tanácsok a jó házassághoz:

 

Balatoni Dávid és Balatoni-Szilvási Szandra:

Még csak 5 éves házasok leszünk, ezért nem tudunk biztos receptet a hosszú házassághoz, de reméljük együtt öregszünk meg! Azt viszont már most is látjuk, hogy megannyi türelem, kitartás, megbocsátás, szeretet és rengeteg vidámság az, ami nélkülözhetetlen egy boldog családhoz.

„Senki sem tökéletes, de aki a legközelebb áll hozzá, annak örök hűséget fogadtam.”

 

Dzuróné Nemes Anna és Dzuró Béla:

A jó házasság titka:

HIT – Hisszük, hogy egymásnak rendeltettünk.

REMÉNY – Minden problémára van megoldás.

SZERETET – Ez nem egy felszínes érzés, érezni kell mély tartalmát.

 

Erdei Tibor és Erdei Tiborné:

A jó házasság titka:   1997-ben Felsőzsolca várossá alakulása után, mi lehettünk az első jegyes pár, akik már nem nagyközségben kelhettek egybe. Idén augusztusban lesz 25 éve, hogy kimondtuk a boldogító igent és szerencsére, azóta is tart a mi kis történetünk. Véleményünk szerint a hosszú házasság titka az, hogy amiket az esküvőnk napján megfogadtunk egymásnak az minden napra érvényes legyen, a legnehezebb időkben is. Jóban-rosszban, megértően, egymás mellett kitartva. Továbbá fontos egy házasságban a megbecsülés, szeretet, a tisztelet, valamint, hogy rendületlenül türelmesek tudjunk lenni egymáshoz. Úgy gondoljuk mindez elengedhetetlen egy jól működő házassághoz. Az elmúlt közel 25 évben sok mindenen mentünk keresztül és közösen sok mindent elértünk, szeretetben élve. Mindig hű társai maradtunk egymásnak és támogattuk egymást a nehéz időkben. Összességében szerencsésnek tartjuk magunkat és bízunk benne, hogy még nagyon sokáig élhetünk boldogságban, szeretetben és egészségben egymás mellett.

 

Galyasné Szabó Mariann és Galyas Károly Zsolt: Fotó

Arra a kérdésre nehéz válaszolni, hogy mi a jó házasság titka, mivel nincs két egyforma ember és két hasonló pár sem, emiatt tanácsot sem feltétlen lehet adni ez ügyben. Úgy vélem nehéz dolog megtalálni a lelki társunkat, akivel egy életet le lehet élni. Egyelőre úgy vélem nekünk ez sikerült. 10 év után még mindig szeretjük egymást és nem tudnám elképzelni az életem a férjem nélkül.

Az biztos, hogy nem lehet egy kapcsolatot úgy elkezdeni, hogy majd lesz valahogy és én majd megváltoztatom, vagy én megváltozok. A mai napig vannak olyan tulajdonságaink, amiket a másik nem ért meg, de így fogadtuk el egymást.

Véleményem szerint a legfontosabb az elfogadás a tolerancia a másik iránt és persze a tisztelet és közös értékrend. Azonos elveket vallunk és a gyerekeinket is ez alapján neveljük. Ez tesz minket boldoggá és teljessé.

 

Ignácz István és Ignáczné Vansz Tímea:

A jó házasság titka egymás tisztelete, türelem, bizalom, és sok humor.

 

Jászka Tamás és Jászka Tamásné:

Kérdésükre, hogy mi a jó házasság titka, elsősorban a bizalmat emelném ki meg azt, hogy minden nap beszélgessünk el egymással gyerekeinkkel, mi történt aznap, hogy telt a napunk. A másik számomra fontos dolog, és ezt javaslom a jövőben házasulandóknak, hogy csak kellő ismeretség után házasodjanak össze a felek.

 

Kardos Zoltán és Kardos Zoltánné:

Hogy mi a hosszú házasság titka: Kitartás, megbecsülés, alkalmazkodás és nem utolsó sorban a szeretet. Két fiúgyermeket neveltünk fel, akik szintén boldog házasságban élnek.

 

Nahaj Viktor Ákos és Nahaj Viktor Ákosné:

Ne akarjuk megváltoztatni a másikat. Sok türelem és megértés. Az össze csiszolódás automatikus lesz az idővel, nem kell sürgetni.

 

Porkoláb Dóra és Porkoláb Gergő: Fotó

Szerintünk a jó házasság titka a szeretet és szerelem fenntartása, kölcsönös bizalom, a tisztelet egymás felé és persze egy jó adag humorérzék.

 

Tóbiás László és Tóbiás Lászlóné:

A jó házasságra nincs követhető recept. A mindennapos beszélgetés, a lehetőségekhez mérten sok együtt töltött idő, egymás megértése, megbecsülése, szeretete és a kölcsönös bizalom alapvető feltétele.

 

Vajtó József és Bonta Mónika:

A jó házasság titka röviden egymás tisztelete, megismerés és elfogadása, őszinteség, bizalom, önzetlenség, kommunikáció és csapat munka a házasság egymásért és magunkért van, hogy életünkből együtt a legjobbat kihozzuk. Így együtt kell dolgoznunk együtt kell harcolnunk megvalósítanunk.

 

Vargáné Héczei Nikoletta és Varga Mihály: Fotó

Mi jóban rosszban együtt vagyunk. Voltunk fent is lent is, de kitartottunk egymás mellett. Fogtuk egymás kezét. Tisztelettel és odafigyeléssel vagyunk egymás iránt.