Skip to content

Ma zárult az ökumenikus imahét

Idén is három alkalommal várták a híveket a történelmi egyházak helyi képviselői.

2023. évben az ökumenikus imahét anyagát az Egyesült Államokban működő Minnesotai Egyházak Tanácsa által kijelölt keresztények csoportja választotta és dolgozta ki. Mottója: „Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra” (Ézs/Iz 1,17).
„Ézsaiás/Izajás azt tanította, hogy Isten mindig, mindannyiunktól, tisztességet, igazságot vár el az élet minden területén. Mai világunkra is sok tekintetben jellemzők azok a megosztottságból fakadó kihívások, amelyekkel Ézsaiás/Izajás szembesített prédikációiban. Az igazság, erényesség és az egység Isten minden egyes ember iránti mély szeretetéből fakad. Ez van Istennél a középpontban, ő ezt várja az emberek egymás közötti kapcsolataiban.” – olvasható az imaheti füzetben.

A több mint 100 éves hagyománnyal rendelkező Ökumenikus Imahét rendezvénysorozat első alkalmával január 16-án, hétfőn 17 órakor a római katolikus templomban találkozhattak a hívek. A második alkalomra január 18-án, csütörtökön a görögkatolikus templomba, a harmadik, záró alkalomra pedig január 20-án, pénteken a református templomba várták az érdeklődőket a helyi történelmi egyházak képviselői Felsőzsolcán.