Köszönet az egészségügyben és a közigazgatásban dolgozóknak!
Köztisztviselők napja – Köztisztviselők és kormánytisztviselők napja – Közszolgálati Tisztviselők napja. Így változott évtizedek során az ünnepnap elnevezése. Az ünnepet minden év július 1-jén tartják Magyarországon. A történet 1992-ben kezdődött, ugyanis ezen a napon lépett életbe a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, azt megelőzően nem létezett külön törvény a közszolgálatban állók jogviszonyára. E napnak emlékére, négy évvel később a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete kezdeményezte, hogy Magyarország területén július 1-jén ünnepnapot tartsanak. Az ünnepet 1997-ben tartották meg első alkalommal, ekkor még a köztisztviselők napja név alatt. Az akkoriban tartott helyi és regionális rendezvényeken ünnepeltek az érintettek, e napon kaptak elismerést a hivatásukat gyakorlók. Az szolgálat elismeréseként 2001-ben munkaszüneti nappá nyilvánították az ünnepet. Tíz évvel később az előző jogszabályt felváltó 2011. évi CXCIX. törvénnyel létrehozták a kormánytisztviselői kart, a törvény párhuzamosan szabályozza – egyes eltérésekkel – a közszolgálati tisztviselők és a köztisztviselők jogállását. Ezzel egyidejűleg vált július 1-je a kormánytisztviselők napjává is, így ekkortól az ünnep neve a köztisztviselők és kormánytisztviselők napja lett. 2016-ig maradt egységes munkaszüneti nap a kormánytisztviselők, köztisztviselők, az ügykezelők és a közhivatalokban dolgozó fizikai alkalmazottak számára. 2017. január 1-jén lépett hatályba a törvény módosítása, amely alapján az immár Közszolgálati Tisztviselők nevet viselő nap a továbbiakban már nem volt országos munkaszüneti nap. Ekkortól kezdve azonban az önkormányzatok dönthetnek úgy, hogy a hivatalukban alkalmazottak számára munkaszüneti napot rendelhetnek el. Felsőzsolca Város Önkormányzata megtartotta az ünnepeltek elismerését, azóta is folyamatosan munkaszüneti ünnepnap július 1-je.
A közszolgálatban dolgozók munkája ritkán kerül reflektorfénybe, ám annál nagyobb felelősséggel jár, és magas fokú elkötelezettséget, valamint szaktudást követel meg. A szolgálatban a cél minden esetben azonos, a közjó előmozdítása, a város és a polgárok közös érdekeinek szolgálata. A város maroknyi köztisztviselője a polgármester és a jegyző vezetésével napról napra egy csapatként működik a szakmaiság, a jogszerűség és a közbizalom megőrzése érdekében.
A városvezetés számára fontos, hogy megköszönje a lakosságért dolgozó köztisztviselők és egészségügyi dolgozók munkáját, ennek okán minden évben köszönti a dolgozókat Szarka Tamás polgármester, aki idén június 30-án fejezte ki háláját a Polgármesteri Hivatal és az Egészségház dolgozói iránt.

