Skip to content

Könyvtári tábor – 35 diáknak zárul ma az első turnus

Idén nyáron a pandémia előtti helyzethez hasonlóan szervezik újból a nyári táborokat, melyeken több mint 100 gyereknek biztosít nyári elfoglaltságot az önkormányzat.

A táboroztatás sikeresen megkezdődött június 27-én. Élményeket és biztonságot kínálnak az évek óta jól bevált táborhelyek. Felsőzsolca Város Önkormányzata szervezésében idén ismét két helyszínen, a Bárczay-kastélyban, és a Rendezvények Házában várják az iskolásokat. Az első turnus június 27-én indult, az utolsó pedig augusztus 12-én ér véget.

A tavalyi évhez hasonlóan 2 helyszínen lesz tábor, a Bárczay-kastélyban és a Rendezvények Házában, ahol hetente több mint 30 gyereket várunk. Június 27-től augusztus 12-ig tartanak a táborok, amelyekre a tájékoztatók alapján lehetett jelentkezni. A tábori hetek díja az elmúlt évekhez hasonlóan 15 000 forint, az ezen felüli összeget az önkormányzat biztosítja.” – mondta Szarka Tamás polgármester, aki szerint nagyon népszerűek a táborok, mondhatni, hogy maximális létszámmal üzemelnek.