Új játszóterek várják a családosokat Felsőzsolcán. Két játszótér felújítása valósult meg a városban a Belügyminisztérium pályázata keretében. A Kassai utca 32. szám alatt, valamint a sportpályán található teljesen megújult közösségi terek átadó ünnepségére ma délelőtt került sor.
Két játszótér felújítása valósult meg Felsőzsolcán. Hiánypótló fejlesztés volt, hiszen a városban sok kisgyermekes család él, mondta Szarka Tamás polgármester. Az egészséges életmódhoz hozzátartozik az, hogy a gyerekek időben kezdjenek el akár a játszótéren játszani, hintázni, csúszdázni, hiszen ez erősíti a szellemi és fizikai képességeiket is, emellett fontos, hogy az itt élők minél komfortosabban éljenek szeretett városunkban – tette hozzá a polgármester.
Folyamatosan fejleszti, újítja és szépíti a közösségi tereket az önkormányzat. A játszótérépítésre és bővítésre ez alkalommal közel 43 millió forintot fordítottak. A fejlesztéseknek köszönhetően, a Kassai utca 32. szám alatt 3 db régi játék lebontását követően, helyükre új elemek kerültek telepítésre: fészekhinta, kombinált mászócső egyensúlyozóval, rugós oroszlán, míg a meglévő játékok felújítása mellett – láncos egyensúlyozó híd, hinta, kombinált játszóvár, áttelepített egytornyú játszóvár – kiépítésre kerültek a jogszabálynak megfelelő ütéscsillapító burkolatok. A szintén meglévő hulladékgyűjtő edények felújításán és áthelyezésén kívül, padok, hat személyes kerti pihenő, kerékpártároló és ivókút készült, parkosítást végeztek, valamint 47,50 fm kerítés épült a játszótér köré a pályázat keretében.
A Felsőzsolcai Sportpálya területén található játszótér korábban elbontott régi játékelemeinek helyén is új játszótér került kialakításra. A 3 db új játék – kéttornyú kombinált játszóvár csúszdával, mászófalakkal, kétüléses hinta lap-, és bölcsőüléssel, és a háromelemes nyújtó – telepítése során is ütéscsillapító burkolatok kerültek kiépítésre.
A közösségi terek fejlesztése a Belügyminisztérium pályázata keretében valósult meg – tájékoztatott az átadó ünnepséget követő sajtótájékoztatón Szarka Tamás, Felsőzsolca Város polgármestere. A beruházás jól illeszkedik a városvezetés programjához, hiszen évek óta prioritást élveznek a családok és a gyerekek. A kivitelezés során a legfőbb cél az volt, hogy a fejlesztett játszótereken készségfejlesztő, modern eszközöket használhassanak a gyerekek.
– A városvezetés programja az elmúlt 3 évben az, hogy a gyerekeknek minden olyan körülményt biztosítson, ami lehetővé teszi, hogy jól érezzék magukat. Ezért újítjuk fel óvodáinkat és építünk bölcsődét is, míg az egyházi fenntartásban lévő iskoláinkat is korszerűsítettük. A szabadtéri kondipark mellett így már három, a mai kornak megfelelő játszótere van a városnak, ahol a gyerekek együtt játszhatnak. A kivitelezések során a szülők jelzéseit is figyelembe véve, az ő kérésüknek eleget téve kerültek telepítésre bizonyos eszközök – mondta el a polgármester.
A rendezvényen Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője elmondtam, hogy az elmúlt időszakban több alkalommal is ki tudtak állni Szarka Tamás polgármesterrel együtt a beruházások átadása kapcsán. Többek között kormányzati támogatásból valósult meg a futókör a sportpályán, a Skate Park, buszmegállók, járdák, utak újultak meg, illetve a kerékpárút hálózat Miskolcot Felsőzsolcával összekötő szakasza is épül. Mindegyikre büszkék lehetnek, de a most átadott két játszótér képviseli szimbolikusan leginkább azt a politikát, amelyet 2010 óta képviselnek, vagyis, hogy a vidéki Magyarország fejlődéséért igyekszenek mindent megtenni.
A játszóteret ünnepélyes keretek között avatták fel, amit a Felsőzsolcai Napközi Otthonos Óvoda tavaszköszöntő műsora színesített, és már birtokba is vehették a gyerekek.