Skip to content

Kerékpáros Felsőzsolca – Nyeregbe pattant a város

 Fotó: Takács József

Facebook

Első alkalommal szervezte meg az önkormányzat a Kerékpáros Felsőzsolca túrát, amely nagy sikert aratott. A résztvevők a hat kilométer hosszú kerékpárút-hálózaton keresztül ismerhették meg Felsőzsolcát és értékeit. A rendezvényt kerékpáros szépségverseny is színesítette, több mint száz kerékpárost mozgatott meg az esemény.

Kerékpárra pattant Felsőzsolca május 18-án a Kerékpáros Felsőzsolca túrán. Az eseményen több mint százan vettek részt, akik közül nagyon sokan minden pecsétet begyűjtöttek a menetlevelükre. Az önkormányzat szervezésében megvalósuló rendezvény kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet a kerékpáros közlekedés infrastruktúrájának lehetőségeire és az egészséges életmódra, miközben megismerteti a város értékeit. A résztvevőkre egy ajándékokkal és meglepetésekkel teli sportos nap várt.

– 8 bringaponton vártuk a felsőzsolcaiakat és a környékről érkezőket, ezeket a helyszíneket lehetett végig látogatni, pecséteket gyűjteni, amit aztán ajándékokra válthattak a résztvevők. Nagyon örülök, hogy ilyen sokan részt vettek. Erről szól az egész, az elmúlt öt évünk is, hogy már 6,2 kilométer kerékpárút-hálózatot építettünk ki. A város minden pontjáról el lehet jönni a Hősök terére, erre épült fel a program is. A legnagyobb elismerést az jelenti, hogy ilyen sok résztvevő volt, de a legfontosabb, hogy ennyien használják a kerékpárutakat, mozognak és élvezik, hiszen aki eljött, mindenki jól érezte magát – emelte ki Szarka Tamás, Felsőzsolca polgármestere, a rendezvény főszervezője.
A polgármester hozzátette, kerékpáros KRESZ-teszt, és minden más szerepelt a feladatokban, ami a kerékpározáshoz és Felsőzsolcához kapcsolódik, ezáltal megismerhették a résztvevők a várost és értékeit.

A rendezvényen elindult a kerékpár-szépségverseny is, melynek szavazása egészen május 24-ig tart Felsőzsolca város hivatalos közösségi oldalán.