Megnyílt Nagy Károly Zsolt sárospataki fotográfus, református lelkész, kulturális antropológus „Mióta elvesztettünk téged…” című kiállítása Felsőzsolcán, a Bárczay-kastélyban. A tárlat november 24-ig látogatható.
Megnyílt Nagy Károly Zsolt sárospataki fotográfus, református lelkész, kulturális antropológus „Mióta elvesztettünk téged…” című kiállítása Felsőzsolcán, a Bárczay-kastélyban. A megnyitóra érkezőket Szarka Tamás, Felsőzsolca Város polgármestere köszöntötte kifejezve háláját a megindító, elmúlásra emlékeztető képekért.
A budapesti, Salgótarjáni utcai zsidó temető képeiből nyílt tárlatot Dr. Balogh Judit, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem habilitált egyetemi tanára nyitotta meg. Ajánló és méltató gondolataiban rámutatott arra, hogy a temető átfogó képet nyújt a korszak zsidó társadalmáról, hiszen ott, a végső nyugalomra helyezett számos egyszerű polgár mellett híres gyáriparos és nagykereskedő család tagjai, jelentős rabbik, tudósok, politikusok és művészek nyugszanak. A hála szavával szólt a fotográfusról, aki az utolsó pillanatokban készítette képeit az utókor számára, hiszen a síremlékek állapota néhány kivételtől eltekintve nagyon rossz. Az utóbbi évtizedekben helyrehozhatatlan károkat szenvedtek a sírboltok, több teljesen összedőlt, számos síremléket rongálók döntöttek le. Dr. Balogh Judit megnyitó beszédét Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című regényéből idézve zárta: „Utolsó, nagy összeszedettségemben felmutattam még esendő, makacs életemet – felmutattam, hogy azután magasra emelt két kezemben ennek az életnek a batyujával elinduljak és akár sötét folyam sodró, fekete vizében, elmerüljek, Uramisten! hadd merüljek el mindörökké, Ámen.”
Az alkalmon közreműködött Szurasenkó Dániel, messiáshívő rabbi, zeneművész, aki lélekig hatoló énekével tette teljessé a kiállítás képeinek tartalmát – számolt be Orosz Gáborné. az intézmény megbízott igazgatója.
A tárlat november 24-ig látogatható.