Skip to content

Kastélykoncert – Voice&Brass a Bárczay-kastélyban       

A Voice&Brass rézfúvós quintett tartott nagy sikerű koncertet április 2-án a Bárczay-kastélyban.

Az együttes nemes célt tűzött ki maga elé: Egy tíz állomásos turné keretében Magyarország építészeti és kulturális örökségéhez tartozó kastélyokba viszik el az épületek hangulatához illő komolyzenei programot, népszerűsítve ezzel a helyszíneket és a komolyzene nagyjait is.

Nagy örömünkre, a magyarországi kastélyturné keretében a felsőzsolcai Bárczay-kastély közösségi termében, a helyi közönség is élvezhette az együttes tagjainak virtuóz játékát és közvetlen művészi stílusát.

Az együttes elkötelezett híve a rézfúvós hangszerek népszerűsítésének. A zenekar alapjait 1993-ban rakta le a négy Kuna testvér, akik csodagyerekként kezdték pályafutásukat. 5-6 évesen ismerkedtek meg a hangszerek világával, és néhány éven belül már komoly sikereket értek el. Az elmúlt két évtizedben számos hazai és nemzetközi díjjal jutalmazták őket. 2021-től Voice&Brass néven folytatják zenei pályájukat, ahol a virtuóz hangszerjáték és a saját hangszerelésű darabok mellett Valéria szopránéneke is fel-felcsendül. Rendszeresen hívják őket koncertezni az ország minden településére. Műsoraik közvetlensége és lehengerlő virtuozitása magával ragadja a hallgatókat az egész világon.