Skip to content

Jubileumi rendezvénysorozat – Képekben a 25. Felsőzsolcai Városnapok

Több ezren vettek részt a hétvégén megrendezett 25. Felsőzsolcai Városnapokon.

A három napos jubileumi eseménysorozat péntek esti ünnepi ülése után, szombaton színes programokkal folytatódott. A megnyitót követően a helyi kulturális élet résztvevői mellett, a magyarkanizsai Harmónikabarátok Egyesülete, és a korláthelmeci Gazda Miklós is műsorával színesítette a koradélutáni programokat. A jó időnek köszönhetően a gyerekek részére szervezett koncertek a Rendezvények Házában kerültek megtartásra.

A nap folyamán a felsőzsolcai Generátor zenekar koncertezett, fellépett Rony, a Casi Cubanos latin tánc showja tánctanítással egészült ki, mely fokozta az egyébként is forró hangulatot. Az este folyamán az Abba Sisters közismert slágerekkel szórakoztatta a közönséget, a nap zárásaként pedig a Vegas Show Band varázsolt éjszakába nyúló fantasztikus utcabált a helyszínre.

Idén új helyszínen, igényes és magas színvonalú programokkal várták az érdeklődőket, melyek összeállításakor minden korosztályra gondoltak a szervezők.

Felsőzsolca kultúraszerető város, mely mellett a városvezetés is elkötelezett. – Nagyon fontos, hogy olyan méltó közeget biztosítsunk a kultúra szereplőinek, és a rendezvényeken résztvevő fiataloknak, családoknak, valamint az idősebb korosztálynak, hogy mindenki megtalálja azt, amire vágyik – nyilatkozta Szarka Tamás polgármester.

A méltó közeg – a színvonalas programokon túl – az infrastruktúra fejlesztését is jelenti, ami idén nagy mértékben zajlott – hangsúlyozta a polgármester.
– Az utóbbi időben felújításra kerültek közösségi színtereink, így a Rendezvények Háza és a hozzá tartozó sportkomplexum is, melyek közművei, különösen energiaellátás tekintetében nagyon elavultak voltak. Ezek a korszerűsítések elengedhetetlenek a közösségépítő rendezvényeink megvalósításához – mondta a polgármester.

Jelentős mecenatúra

Szarka Tamás hozzátette, az önkormányzat nem maradt egyedül a pénzügyi háttér megteremtésében, hiszen számos vállalkozás is az ügy mellé állt. A 25. Felsőzsolcai Városnapokat támogatta a Miskolc Autó, a HUN-THERM Consulting Kft., a Kurmai Kft., a Borsod Agroker Zrt., és a KRUG Hungary Kft.