Fotó: Takács József
Több mint háromszáz szépkorú vett részt az idei Idősek Világnapja alkalmából szervezett ünnepségen a Rendezvények Házában. Felsőzsolca Város Önkormányzata jóvoltából vacsorával egybekötött ünnepséget szervezett a Felsőzsolcai Szociális Szolgáltató Központ a városban élő szépkorúak részére.
Több mint háromszáz szépkorú látogatott el ma délután a Rendezvények Házába, a szociális szolgáltató központ itt szervezte meg számukra az Idősek világnapi rendezvényt. Az ünnepség a Felsőzsolcai Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde óvodásainak szívet melengető műsorával kezdődött, őket követte a Rozmaring Női Népdalkör, akik vidám dalcsokrukkal késztették éneklésre a megjelent ünnepelteket. A rendezvényen fellépett Varga Andrea, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze, aki gyönyörű hangjával kápráztatta el a közönséget.
„Összegyűlnek ilyenkor a nyugdíjasok, sokan vagyunk és nagyon jó a műsor is. Egy kicsit kikapcsolódunk ma ebben a szép időben. Úgy látjuk, hogy talán még többen vagyunk, mint tavaly” – mesélték a résztvevők.
Az ENSZ döntése értelmében 1991 óta október elseje az Idősek Világnapja, erre az alkalomra minden évben nagy erőkkel készül a városvezetés a Felsőzsolcai Szociális Szolgáltató Központ munkatársaival. Felsőzsolca Város Önkormányzata egész évben igyekszik olyan közösségi programokat szervezni, amelyek sok nyugdíjast megszólítanak.
„A városvezetés számára nagyon fontosak az idősek. Akik abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy élnek még a szülei vagy akár a nagyszülei is, ők tudhatják, hogy lelkileg ez milyen sokat jelent az ember számára. Az önkormányzat ezzel a programmal szeretné kifejezni a megbecsülésünket a szépkorúak iránt, de nem csak ezen az egy napon. Holnap kezdődik a 65 éven felüliek támogatásának kifizetése, melynek összegét ebben az évben duplájára emelte a képviselő-testület, így október 2. és 7. napja között 20.000,- forinttal támogatjuk szépkorú lakosainkat. Szintén hagyomány már az idősek karácsonyi ünnepsége, az adventi ünnepi ebéd, de rendszeresek az idősek részére kiírt pályázataink, és a különböző szellemi és sporttevékenységek a város intézményeiben” – nyilatkozta Szarka Tamás polgármester.
A támogatás kifizetésének részletei:
Rendezvények Háza: 2024. október 2. szerda 9:00-11:00 és 14:00-16:00 óra között,
2024. október 3. csütörtök 9:00 -12:00 óra között.
Felsőzsolcai Polgármesteri Hivatal: 2024. október 4. péntek 8:00-11:00 között, és
2024. október 7. hétfő 8:00-11:00 óra és 13:00-15:30 óra között.
A támogatás kifizetésének utolsó határideje 2024. november 30., mely jogvesztő.
Aki meghatalmazás útján kívánja átvenni a támogatást, az az ehhez szükséges nyomtatványt ITT töltheti le.