HÍREK Idén is várják a gyermekeket az önkormányzat nyári napközis táborai

Idén is várják a gyermekeket az önkormányzat nyári napközis táborai

Még van néhány hét az iskolából amíg beköszönt a vakáció, azonban már lehet tervezni a nyarat, hiszen idén is várják a felsőzsolcai gyermekeket a klasszikus önkormányzati nyári táborok.

Ebben az évben ismét 4 turnusban táborozhatnak a gyermekek az önkormányzat nyári táboraiban.

Az első turnus június 27-én indul a Bárczay-kastélyban, az utolsó pedig augusztus 8-án a Rendezvények házában – tájékoztatta szerkesztőségünket Szarka Tamás polgármester.

– A korábbi évekhez hasonlóan, idén is várják a nyári táborok a felsőzsolcai gyermekeket. A tábor árán idén sem emeltünk, a korábbi évekhez hasonlóan 15.000, – ft/fő, mely a napi háromszori étkezés és a programok költségeit is magában foglalja – részletezte.

Június 27-én startolnak

– A nyári napközis táborok idén is több helyszínen várják majd az iskolásokat június 27-től kezdődően. A Bárczay – kastélyban (2 turnus) Nyári könyvtári tábor június 27. és július 8. között, a Rendezvények házában (1 turnus) Sport nyári tábor augusztus 1. és augusztus 5. között, valamint        (1 turnus) Kreatív nyári tábor augusztus 8. és augusztus 12. között. –

A polgármester a részletekről annyit elmondott, hogy Felsőzsolca Város Önkormányzata a tavalyi évhez hasonlóan idén is segítséget kíván nyújtani a városban élő családok részére a gyermekeknek szóló közösségi programokkal. A táborokra vonatkozó részletes tájékoztatót a jelentkezés alkalmával kapják majd meg a szülők az előző évek gyakorlata szerint.

Az önkormányzatnál lehet jelentkezni

A tájékoztatás során megtudtuk, az önkormányzat nyári táboraira továbbra is az önkormányzatnál lehet jelentkezni az alábbiak szerint:

A nyári könyvtári tábor jelentkezési határideje: 2022. június 20., míg

a Sport és Kreatív táborok jelentkezési határideje: 2022. július 25.

Jelentkezés, és további információk kérése a Felsőzsolcai Polgármesteri Hivatal titkárságán, telefonon 06 46/613-000, vagy a tabor@felsozsolcaph.hu e-mail címen.

A jelentkezési lap, a szülői nyilatkozat és a tájékoztató letölthető:

Jelentkezési lap

Szülői nyilatkozat

Tájékoztató