Skip to content

Helyi Érték, Helyi Tehetség: Domoszlai Emőke képeiből nyílt kiállítás Felsőzsolcán

Fotók: Fekete Zsanett

Domoszlai Emőke, Felsőzsolcán élő és alkotó amatőr festő képeiből nyílt kiállítás a Helyi Érték, Helyi Tehetség Programsorozat keretében Felsőzsolcán a Bárczay-kastélyban, mely június 10-ig látogatható.

Facebook

Felsőzsolca Város Önkormányzata és az év elején létrejött Felsőzsolcai Települési Értéktár Bizottság szervezésében, kedden nyílt meg a Domoszlai Emőke, helyi alkotó, amatőr festő képeit bemutató kiállítás. A Helyi Érték, Helyi Tehetség programsorozatot a Települési Értéktár Bizottság azzal a céllal indította el, hogy a városlakók értesüljenek a helyi értékekről a múltból és a jelenből is, hiszen van mire büszkének lennünk – emelte ki Szarka Tamás polgármester, az értéktár bizottság elnöke.

A 35 éve Felsőzsolcán élő amatőr festő képei baráti, ismerősi körén kívül, a közösségi médiában is sikert aratnak. A festészet, mint alkotó tevékenység három éve része az életének, kihasználja annak pozitív hatásait. Számára ez egyfajta terápia, mely remek élményt nyújt, figyelem- és koncentrációfejlesztő. Festményeit a bennünket körülvevő természet szépségei ihlették, a környezetünk varázsa inspirálta, melyek akril festék használatával elevenednek meg a vásznon. Tehetségét folyamatosan fejleszti és szeretettel tanul újabb technikákat.

A kiállítás június 10-ig látogatható a Bárczay-kastélyban. Tekintsék meg Önök is!