Skip to content

Fellobbant az öröm lángja Felsőzsolca Város adventi koszorúján

Fotó: Takács József

Facebook

Advent harmadik vasárnapján, délután fellobbant az öröm lángja Felsőzsolca Város adventi koszorúján a Hősök terén.

Vasárnapról vasárnapra eggyel több gyertya gyullad meg az adventi koszorúkon, a hetente növekvő fény jelzi az ünnep közeledtét. A vasárnap fellobbanó gyertya az örömöt, Szűz Máriát szimbolizálja. Az Adventi Forgatag keretében ezen a napon az Adventi Vásár is különleges élménnyel szolgált a kilátogatóknak, akiknek lehetőségük volt beszerezni a még hiányzó dekorációkat, ajándékokat, vagy éppen desszertet.

A 16:00 órakor kezdődő rendezvényen Csöbör Katalin országgyűlési képviselő osztotta meg adventi gondolatait, melyet követően Szarka Tamással, Felsőzsolca Város polgármesterével közösen gyújtották meg a harmadik, örömöt szimbolizáló gyertyát a város adventi koszorúján. Az ünnepi műsort ez alkalommal a Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és Óvoda tanári énekkara adta, valamint Hegedűs Milán – Kárász Izabella: Megérkezett című versét szavalta el a téren felállított színpadon.

A Felsőzsolca Város Önkormányzata által meghirdetett Adventi dekor verseny díjainak átadására a műsor után került sor. A korábbi évek nagy sikerére való tekintettel idén ismét közzétett felhívásra a jelentkezők egy szabadon választott dekorációval – adventi koszorúval, asztaldísszel, ajtódísszel (kopogtatóval) – jelentkezhettek, melynek kötelező eleme volt a fenyő. Amatőr és profi kategóriában is érkeztek dekoratív alkotások, így a zsűrinek ismét nehéz dolga volt. Az alkotókat elismerő oklevéllel és ajándékkal értékelték, a rendezvényen résztvevők pedig kiállítás keretében csodálhatták meg a versenyre készült alkotásokat.
A tér dekorációja ezalkalommal kiegészült a díszkivilágításban pompázó tűzoltóautóval is, amit a gyerekek kipróbálhattak a délután folyamán. A gyertyagyújtás végén a szervezők mézeskaláccsal, meleg teával és forralt borral vendégelték meg a közönséget.

Felsőzsolca Város Önkormányzata szeretettel vár mindenkit az Adventi Forgatag további programjaira, legközelebb december 17-én, 15 órakor az Idősek Karácsonya ünnepi műsorra a Rendezvények Házába, majd 18-án, szerdán 17 órakor a Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és Óvoda szintén Rendezvények Házában megrendezésre kerülő Karácsonyi Koncertjére. December 22-én, vasárnap 16:00 órakor a negyedik gyertya meggyújtásakor ismét közösen készülhetünk a közelgő ünnepekre a Hősök terén, ahová megérkezik a betlehemi láng is. Hozzanak magukkal mécsest, hogy otthonukban a Betlehemből érkező lánggal gyújthassák meg a szeretet gyertyáját.

Ünnepeljünk együtt!