Skip to content

Évnyitó Lélekpendítő

 Fotó: Felsőzsolcai Közösségi Ház és Városi Könyvtár

Facebook

Évnyitó irodalmi beszélgetésére várta az érdeklődőket a Lélekpendítő Irodalmi Szalon a Bárczay-kastélyban. A témaválasztás aktualitásként „Fogadalmaink – a változás, mint lehetőség vagy kényszer”. Az est vendége Gallai Judit pedagógus, coach, író volt.

Az évindító Lélekpendítő irodalmi beszélgetés témáját annak aktualitása adta. Az ó év vége, új év kezdete a lezárások és a szemléletváltások kiemelt időszaka. Ehhez nyújtanak alapot az évek során kialakult szokások is, mint például az új év kezdetén tett fogadalmak. Ezek az év fáradalmainak kipihenését követően új lendületet adnak az újrakezdéshez, azonban hosszútávú betartásuk vagy sikerül, vagy nem. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az elképzelt és vágyott dolgokért ilyenkor képesek vagyunk több áldozatot hozni. Ezek az áldozatok minden esetben hasznosak, hiszen általuk ismerjük fel az igazán fontos dolgokat.

A rendezvény vendége Gallai Judit pedagógus, coach, író volt, aki korábban a Bárczay-kastélyban tartotta Telihold című könyvének bemutatóját, mellyel most a témához csatlakozott. A fizikai és egyben lelki utazásai során megtapasztalt mélységek és magasságok fedték fel számára képességeit, saját korlátait, valamint nyújtottak lehetőséget fontos döntései meghozatalára – osztotta meg történetét az író. Az interaktív beszélgetésen a résztvevők az irodalmi műveken keresztül járták körbe a változások lehetőségeit.  Kiderült, hogy a szükség és a lehetőség sokszor ugyanabba az irányba mutatnak, az pedig, hogy minek nevezzük csak nézőpont kérdése. Egy dolog biztos, hogy a változás – fogadalmak ide vagy oda – állandó.

A Lélekpendítő Irodalmi Szalon idén is havonta várja az olvasást, az irodalmat kedvelő érdeklődőket, következő alkalommal 2024. február 14-én, szerdán 17 órától, amikor az est vendége Dr. Kóczi Rozália, író, tanár, előadó lesz, a téma pedig: Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Kapcsolódó galéria