Skip to content

Elmarad a harmadik gyertyagyújtás köré szervezett rendezvény

Idén rendhagyó módon a Hősök terén csendültek volna fel a karácsonyi dalok Szécsi Viktória és Vízi Viktor előadásában, azonban a harmadik gyertyagyújtás alkalmából tervezett rendezvényt és a már hagyománnyá vált városi adventi koncertet idén a kedvezőtlen időjárás miatt sajnos nem tudja megrendezni Felsőzsolca Város Önkormányzata.

A Harmadik adventi gyertya meggyújtása köré tervezett rendezvényen a Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és Óvoda, valamint a Csomasz Tóth Kálmán Református Alapfokú Művészeti Iskola Felsőzsolcai Tagintézménye mellett Szécsi Viktória és Vízi Viktor varázsoltak volna karácsonyi hangulatot a térre. Szintén erre a délutánra Danyluk Emil fotókiállításával is készültek a szervezők, ám a viharos szél nem teszi lehetővé a szabadtéri program megtartását. Az Országos Meteorológiai Szolgálat másodfokú riasztást adott ki, mely szerint 90 km/h fölötti széllökések is várhatóak a délután és az este folyamán.

 

A harmadik gyertyát Szarka Tamás polgármester a képviselő-testület megjelent tagjaival 16 órakor gyújtja meg.

 

A rendezvény elmaradása miatt megértésüket köszönjük!