Fotó: Takács József
A környezettudatos életmód mellett az egészségé és mozgásé a főszerep a héten Felsőzsolcán.
Egészség és sport nappal vette kezdetét az idén 22. alkalommal megrendezésre kerülő Európai Mobilitási Hét Felsőzsolcán. Szeptember 15-én 9 órakor 3. alkalommal is elrajtolt a 24 órás futás, melyen kicsik és nagyok, nappal és éjszaka egyaránt futottak, valamint az egyéni rekordok felállítása mellett szintén egyéniben a félmaraton távjának teljesítése is megvalósult. Szombaton délelőtt szintén minden korosztály részére készültek programokkal a sportpályán. Sokan érkeztek a tüdőszűrésre, amely a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház közreműködésével zajlott. A felnőttek vérnyomásmérés, életmód tanácsadás is várta, a sokakat érintő poszt covid tünetekről és a betegség utáni problémákról Dr. Cseh Botond neurológussal beszélgethettek a résztvevők. A szépülni vágyók részére arcápolási tanácsokkal készültek a szervezők. A baba-mama program keretében Bellőke foglalkozáson vettek részt a kisgyermekes anyukák, 11 órától pedig Rubint Rellával tornáztak az érdeklődők. A tartalmas délelőtt során a gyerekek és a bátrabb felnőttek állóképességüket próbára téve teljesíthették az Exatrun pályát, mely Magyarország egyik leghosszabb óriás akadálypályája. Az ingyenes rendezvény során környezetvédelmi, energiatakarékossági totóval is készültek a szervezők, melyet a főnyeremény – egy elektromos autó egynapos tesztelési lehetősége – reményében nagyon sokan kitöltöttek.
A mobilitási hét programjai a következő napokban tovább folytatódnak. Szeptember 19-én, kedden Bringás reggelire, szeptember 20-án, szerdán kerékpártúrákra, szeptember 21-én, csütörtökön nyílt néptáncfoglalkozásra, majd örömtáncra, szeptember 22-én, pénteken pedig az autómentes nap alkalmából, az Árvízi Emlékparkba megrendezésre kerülő autómentes korokat idéző történeti kalandparkba várják az érdeklődő lakosságot a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítéséért.